14 évet kapott a pesterzsébeti rém

A férfi 2014-ben nyolc fiatal nőt támadott meg a főváros XX. kerületében és Dunaharasztiban. Áldozatait ütötte, rúgta, szexuálisan bántalmazta, majd elvette tőlük az értékeiket.

A többszörösen büntetett előéletű, különös visszaesőnek számító férfit első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Az ítélet szerint feltételes szabadságra nem bocsátható és ki kell fizetnie a négymillió forintos perköltséget is.

A pesterzsébeti rémként elhíresült férfi 2014 márciusa és májusa között rettegésben tartotta a pesterzsébeti és a dunaharaszti nőket. a vádirat szerint összesen nyolc, éjszaka illetve a hajnali órákban hazafelé tartó nőt támadott meg. Áldozatait brutálisan bántalmazta: ütötte, rúgta, fojtogatta és szexuálisan bántalmazta őket, majd elvette a náluk lévő értékeket. Az egyik helyszínen talált DNS-minta alapján azonosították be a rendőrök, így sikerült elfogni.

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott, aki jelenleg egy korábbi, kifosztás miatt kiszabott büntetését tölti Sopronkőhidán, enyhítésért fellebbezett.