Szijjártó Péter: egy utas van életveszélyben, többen súlyosan megsérültek

Sajtótájékoztatón beszélt a Veronánál történt tragikus buszbaleset részleteiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton délelőtt Budapesten. Elmondta: az olasz rendőrség tájékoztatása szerint tizenhatan égtek bent a buszban. Miután továbbra sem áll rendelkezésre pontos utaslista, így az áldozatok száma sem biztos, hogy végleges – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta: a balesete éjfél után néhány perccel történt, Velence és Verona között az A4-es autópályán. A sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, hosszan csúszott a szalagkorlát mellett, majd egy felüljáró pillérének ütközött.

Az autóbusz első felében tűz ütött ki, amely gyorsan elterjedt a buszon.

Tizenhatan égtek bent a buszban. Miután továbbra sem áll rendelkezésre pontos utaslista, így az áldozatok száma sem biztos, hogy végleges – közölte a miniszter.

Egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van a buszbalesetnek – tette hozzá.

Arról is beszámolt: tizenketten nem sérültek meg, őket először az autópályarendőrség egyik ingatlanjába szállítottak, majd Verona polgármesterének közbenjárására egy szállodába vittek. Velük jelenleg is pszichológus foglalkozik.

Már négy magyar diplomata van a helyszínen, két nagyon tapasztalt konzul pedig útnak indult Budapestről; egyikük olaszországi tapasztalatokkal rendelkezik, míg a másik korábban hasonló válsághelyzetekben állt helyt. A római konzult ugyancsak a helyszínre küldte, a tárca közigazgatási államtitkára pedig vasárnap érkezik Veronába. Vasárnap kezdődik munkájuk különösen nehéz része, a holttestek azonosítása és a halotti anyakönyvi kivonatok kiadása – ismertette Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart az olaszországi buszbalesetről hivatalában 2017. január 21-én. MTI Fotó: Marjai János

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a balesetről tájékoztatta az államfőt és a miniszterelnököt.

A külügyminisztérium a budapesti gimnázium igazgatójával és az országos mentőszolgálattal is kapcsolatban áll, az utóbbi vezető orvosa is a helyszínre indult. A Heim Pál gyermekkórház készen áll a hazaérkezők ellátására.

A sérültek listája már teljes, így az érdeklődő szülők tájékoztatást kaphatnak a 0039/339-62-19-517-es telefonszámon – jelezte a miniszter.

„A magyar kormány nevében részvétünket fejezzük ki minden érintettnek. Gyerekekről van szó, ez a legnehezebb, ilyenkor mindenki a sajátjaira gondol. Amit lehet és amit megtehet, azt a magyar kormány megteszi annak érdekében, hogy a családok fájdalmán segíteni tudjon, a kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja. Az ország együtt érez azokkal, akiknek most telefonálniuk kell, és akik most Olaszország felé tartanak. Sok erőt kívánunk nekik” – mondta a külügyminiszter.

Az olasz és a lett miniszterelnök részvétét nyilvánította Magyarországnak.

Ingyenszállást ajánl fel hozzátartozóknak a Studio Italia

A Studio Italia Olasz Nyelvi és Idegenforgalmi Központ az olaszországi buszbalesetet szenvedett diákok hozzátartozóinak ingyenes szállást tud felajánlani a baleset közelében – közölte a központ igazgatója szombaton az MTI-vel.

Salusinszky András elmondta, hogy a szállás a Verona megyei San Bonifacio közelében van, akit érdekel a lehetőség a +36 30 21 21 142-es telefonszámon kaphat részletesebb tájékoztatást.

Olasztanárként, olasz utak szervezőiként és nem utolsó sorban szülőkként osztozunk minden érintett fájdalmában – közölte.