Egy diák is segíthette társai mentését az égő buszból

Olasz források szerint egy diák önfeláldozása segíthetett másoknak a menekülésben. Korábban arról tettek említést, hogy egy testnevelő segített menekülni sokaknak, vissza-visszatérve a buszba, ő a hátán szerzett sérüléseket.

Az ANSA olasz hírügynökség említést tesz az egyik halálos áldozatról, akinek a holtteste mellett találtak egy vészkalapácsot. A közúti rendőrök szerint vélhetően az egyik diákról van szó, aki megpróbálta kitörni az ablakot és úgy kijutni a járműből, de belehalt a korábbi ütközéstől elszenvedett sérülésekbe.

A Corriere della Sera olasz lap által megszólaltatott rendőr szerint az áldozat segíthetett társainak a menekülésben.

Korábbi hírek szerint egy testnevelés tanár is segített a menekülésben vissza-visszatérve a buszba, ő a hátán szerzett sérüléseket.