Vona: ez nem antiszemita kijelentés

A radikális jobboldali párt elnöke a Kossuth Rádió stúdiójában reagált azokra a sajtóhírekre, hogy támogatná a mecsetek építését. Szerinte az újságok félreértelmezték a szavait, amikor azt állították, hogy engedélyezné a mecsetépítést. Egy kérdésre válaszolva ismét úgy fogalmazott: ha kiderülne róla, hogy zsidó származású, lemondana a Jobbik elnöki tisztjéről, mert a párt elnökének egy keresztény embernek kell lennie. A rádióstúdión kívül is zajlottak azonban az események: az előző vendég, Nyakó István MSZP-szóvivő bocsánatot kért a Jobbik elnökétől korábbi sértő kijelentései miatt.

Egy néppártnak nem az ideológiát kell néznie, hanem az a feladata, hogy programot építsen, és ahhoz gyűjtsön szavazókat – jelentette ki Vona Gábor annak kapcsán a Kossuth Rádió stúdiójában, hogy sajtóhírek szerint baloldali szavazókra is számít 2018-ban. Mint hozzátette: a szavazói lehetnek volt baloldali és volt jobboldali szavazók is.

A szabad vallásgyakorlás a Jobbik célja

A vallásgyakorlás szabadságát támogatja a Jobbik, mint minden parlamenti párt – ezzel cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a Jobbik mecseteket építene. Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy nem segíti-e az idegen kultúra elterjedését egy ilyen kijelentés, a Jobbik pártelnöke úgy fogalmazott: ők nem csak a brüsszeli kvótával nem akarnak embereket engedni Magyarországra, hanem a letelepedési kötvénnyel sem.

Vona kijelentette: ők a migrációval mindig szemben álltak, és ők voltak azok, akik szerint a határkerítés sem elég, és továbbra is a határőrség visszaállítást követelik.

Ebben az esetben mondana le

Ma is lemondana az elnöki pozíciójáról Vona Gábor abban az esetben, ha kiderülne, hogy zsidó származású – jelentette ki a Jobbik elnöke. Hozzátette: ez nem antiszemita kijelentés, pártjának vannak zsidó származású tagjai, de mivel a Jobbik egy keresztény-konzervatív párt, ezért annak elnöke legyen egy keresztény ember.

Nyakó: Vona álmodozik

Az egy álom, hogy a Jobbik baloldalról szavazatokat vegyen el, hiszen „Vona úr pártja” egy „virtigli jobboldali, szélsőjobboldali programmal van a porondon”, inkább arról van szó, hogy a Fidesz és a Jobbik között van átjárás, és a nagyobbik kormánypárt ezt egy kampánnyal próbálja elszigetelni – fogalmazott a közmédia rádióstúdiójában szintén csütörtök reggel a szocialista párt szóvivője annak kapcsán, hogy korábban durva kijelentést tett a Jobbik szavazatszerzési stratégiája miatt.
Nyakó István kijelentette: nem a nemi identitás alapján támogatja vagy sem valakinek a politikáját, hanem az alapján, amit mond, és amit képvisel.