Látogatórekorddal zárta az évet a Budakeszi Vadaspark

Tavaly több mint 164 ezren látogattak el a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkba.

Az intézményben tavaly sem telt el szinte egyetlen hétvége sem kiemelt program, tematikus szakvezetés, vagy épp látványetetések és különféle, kisebb-nagyobb állatokat bemutató előadások nélkül – írja közleményében az intézmény.

Az egyre gyarapodó közönség pozitív visszajelzései mellett a vadaspark tavaly rangos szakmai elismerésben is részesült: 2016 szeptemberében az év ökoturisztikai létesítményei között díjazták.

“2016-os eredményeink és sikereink mögött kemény munka és tudatos tervezés van. Kiemelt figyelmet fordítottunk rá, hogy a vadasparki funkciókon túl valódi, szolgáltatásait és infrastruktúráját tekintve, modern és vonzó családi kikapcsolódást nyújtó ökoturisztikai központ legyünk. Tematikus előadásainkkal és tavaly átadott fejlesztéseinkkel – többek között az Interaktív Tanösvénnyel, a Kalandpark Tanösvénnyel és a MedvExit szabadulós játékkal – is aktívan hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy ökoturisztikai eszközökkel támogassuk a környezetvédelmi és kulturális ismeretek terjesztését, a környezet és az állatvilág iránt tanúsított felelősségteljes magatartás kialakítását” – idézte a közlemény Szabó Pétert, a Budakeszi Vadaspark igazgatóját.

A Budakeszi Vadaspark közelmúltban született őstulokborjai (Bos primigenius primigenius) kifutójukban 2016. augusztus 29-én. MTI Fotó: Kovács Attila

A Budakeszi Vadaspark közelmúltban született őstulokborjai (Bos primigenius primigenius) kifutójukban 2016. augusztus 29-én. (MTI Fotó: Kovács Attila

A szakember hozzátette, a Budakeszi Vadaspark munkáját 2016 során csaknem 1100 önkéntes segítette, emellett először szervezték meg a BBU Vadasparki Terepfutó Kupát, amivel az aktív rekreáció felé is nyitottak.

A Budakeszi Vadaspark iránti érdeklődés növekedését az is szépen mutatja, hogy a három tematikai egységet (hazai nagyvad fajok, kisragadozók, ornitológia) körüljáró szakvezetésekre a 2015-ös adatokhoz képest csaknem 25 százalékkal több óvodás és általános iskolai csoport jelentkezett, míg a 2016-ra meghirdetett Erdei Iskolai szolgáltatást immár 561 diák és kisiskolás vette igénybe.

A 8 turnusban meghirdetett Vackor nyári és őszi napközis táborok szabad helyei pedig alig egy hónap alatt beteltek (összesen 204 gyermek részvételével), ami szintén a környezeti nevelés létjogosultságát és népszerűségét tanúsítja.