El kell-e zárnunk telefonunkat a párunk elől? - a mozi, amelyből kiderül

Akkor játék: mi lenne, ha baráti társaságunk vacsoráján valamennyiünk telefonja szabad préda lenne? Ha a beérkező hívásokat, üzeneteket, chateket arra az időre nyilvánossá tennénk feleségünk, férjünk és barátaink előtt? Paolo Genovese rendező vígjátéka azért nem egyszerűen vígjáték, bár roppantul szórakoztató.

Ki gondolná, hogy a latinos temperamentumú olaszok pancserek? Legalábbis ami szerelmi ügyeik eltitkolását jelenti. Vagy másképpen: ki gondolná, hogy az olasz párok annyira megbíznak egymásban, mint a Teljesen idegenek főszereplői? Akik számára a másik telefonja tabu, szent és sérthetetlen. Így aztán bármit lehet benne tartani. Hogy aztán egy furcsa játéknak köszönhetően minden titok nyilvánossá válik, felborítva az addigi protokollt, őszintének hitt kapcsolatot  - az már más tészta.

A teljesen idegenek című film igazi olasz vircsafttal kezdődik: egy baráti társaság, amelyben a fiúkat gyerekkori barátság köti össze, immáron feleségeikkel vacsorára jön össze. Két házaspárt vár Rocco, a plasztikai sebész és felesége, Eva. A nő pszichológus, de pillanatnyilag épp saját 16 éves kamaszlányuk történetével van elfoglalva, akinek a táskájában óvszerre bukkant. Férjével nem sikerül közös nevezőt találni a probléma megoldásához – az ajtócsengő szakítja félbe a vitát, befut a nagyszájú taxisofőr, Cosimo és az állatorvos Bianca valamint az elbűvölő Carlotta és Lele.

Már csak Peppére várnak, aki a hírek szerint – válása utáni – legújabb barátnőjét mutatná be a többieknek. A banda legnagyobb csalódására Peppe azonban egyedül érkezik, aznap este nem marad más megbeszélnivaló, mint a napi történések és önmaguk. Talán a második fogás és a desszert után hangzik el egy kulcsmondat, miszerint ők bizony már mindent tudnak egymásról. Erre a mondatra kattan rá Eva, játékot ajánlva a többieknek.

Vajon tényleg ismerik-e egymást a gyerekkori barátok? Ki milyen titkot őriz a másik előtt?

Vajon tényleg ismerik-e egymást a gyerekkori barátok? Ki milyen titkot őriz a másik előtt?

“Ha mindent tudunk egymásról, akkor nincsenek titkaink egymás előtt, ugye? ” – néz szét kajánul mosolyogva.

Az aznap esti feladat roppant egyszerűnek tűnik: mindenki rakja ki élete fekete dobozát, azaz telefonját az asztalra, és a vacsora végéig minden bejövő hívás, üzenet egymás előtt nyilvános lesz.

Ez az a pillanat, amikor a rágás hirtelen abbamarad, a mosoly kérdőjellé torzul az arcokon.

Mert pontosan ez az a pillanat, amikor mindenki szembesül a saját, mások elől elrejtett apró vagy épp nagyobbacska titkaival.

És végül ez az a pillanat, amikor az ember a moziban igazán jól érezheti magát a székben és a bőrében. Végtére is, ő itt most néző, nem vacsoravendég, ugye…

A játék eleinte viszonylag egyszerű, jól kezelhető a szülői telefon, a testvéri aggódás, a taxis cég diszpécserétől befutó hívás, az öregek otthonából érkező sms, ami már kicsit felkavarja az állóvizet. Kavics a tóban, ami nem még nem csobban nagyot, de már alakulnak a hullámok. Ettől kezdve viszont sorba jönnek a nem várt vagy várt, de nem mások előtt hívások, üzenetek, fotók.

Kínosabbnál kínosabb helyzetek kerekednek, a vígjátékok kötelező bonyodalma már korántsem kellemes és megmosolyogtató – mellkas tájon érezzük a riadtságot, az egyik pillanatról a másikra széthulló, szétmálló, vélt igazságokat. Nem hogy kínos, de tízes skálán mérve húszast produkáló helyzet. Aminek nem létezik jó megoldása. Vagy mégis? A teljesen idegenek kínál egy lehetséges választ. Meglepő lesz, de ez az egyetlen kiút.

Akik a játékot elindította, Eva, a pszichológus.

Akik a játékot elindította, Eva, a pszichológus.

Mi pedig maradunk a gondolatainkkal, és azzal a téves elképzeléssel, hogy mindenért a telefon okolható. Életünk fekete doboza, ami mindent elrejt, elnyel, amit csak kell. De amit, ha egyszer kinyitunk, mi magunk kerülünk terítékre. Pont mint a vacsorán a hús és a saláta után a desszert.

A kérdés azonban, hogy jobb-e mindent tudni és a lehető legőszintébben élni az életünket a kapcsolatainkban vagy épp ellenkezőleg a “Színlelni boldog szeretőt/Hazudni boldog hitvest” elvén haladni kurtára szabott életünkben?  A választ azonban még az amúgy igen jóképű Paolo Genovese rendező sem tudja, aki pedig saját filmjét tényleg jelesre oldotta meg.

Paolo Genovese: Teljesen idegenek című filmje az ART mozi hálózat filmszínházaiban érhető tetten.