Közigazgatási perrendtartás: javítják a hibát

A Fidesz szerint még februárban kijavíthatják az Alkotmánybíróság által pénteken a közigazgatási perrendtartással kapcsolatban megfogalmazott formai hibát.

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Alkotmánybíróság határozatában kiemelte, hogy időszerűvé vált egy új, önálló közigazgatási perjogot szabályozó törvény elfogadása, ezért a Fidesz-frakció célja, hogy a törvényről minél korábban újra szavazhasson az Országgyűlés.

Az Igazságügyi Minisztérium előzőleg azt közölte: kezdeményezni fogják, hogy az alkotmányellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt újratárgyalja és arról még idén februárban újra szavazhasson az Országgyűlés.

A Fidesz közleményében azt is írta, az MSZP újra igazolta hiteltelenségét, szakmai hozzá nem értését, nincsenek szakmai érveik, csak a lázálmaikat “szajkózzák”, “pártkatonákat vizionálva a bírósági rendszerben”.

Az Alkotmánybíróság nyilvános határozathirdetésén kimondta, alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései. Az MSZP a hírre reagálva azt közölte: Orbán Viktor miniszterelnöknek, Trócsányi László igazságügyi miniszternek és az egész Fidesznek meg kellene végre értenie, hogy “miután a választók elvették tőlük a kétharmadot, nem lesz fideszes pártbíróság”.