Először filmezték le a rubint tengeri sárkányt

Először sikerült élve lencsevégre kapni a Nyugat-Ausztrália mély vizeiben élő rubint tengeri sárkány természetes környezetében.

A fajt csak 2015-ben azonosították négy partra mosott, vagy 1919 és 2007 között hálókba gabalyodott, kiszáradt példány DNS-éből.

A kutatócsapat apró, távirányítású robotot használt, amely 55 méteres mélységbe merült. A negyedik és az utolsó merülés között bukkantak rá egy tengeri sárkányra, követték egy másik egyedhez, majd megfigyelték táplálkozásukat és mozgásukat az erős óceáni áramlatban.

A környezetet a kutatók szivacskertnek írták le, ami éles ellentétben áll a leveles és a közönséges tengeri sárkány által kedvelt, hínárokkal gazdag vizekkel. Eme utóbbiak a rubint sárkány rokonai, levélszerű függelékeket hordoznak testükön, ezekkel mozognak és rejtőznek el a hínárok között.

Az élő rubint tengeri sárkány megfigyelése megerősítette, hogy ők nem viselnek ilyen függelékeket, a kutatók szerint 55 méter mély vízben nem szükségesek, talán nem is lenne ideális viselésük. Az erős áramlatok ugyanis ilyen mélységben úgy beléjük kapnának, mint a vitorlába.

Közönséges tengeri sárkány. (Fotó: AFP)

Illusztráció – Közönséges tengeri sárkány. (Fotó: AFP)

A sárkányok színe viszont segíti az álcázást. A vörös az első szín, amelyet a tengervíz elnyel a napfényből, ezért ebben a mélységben nem verődik róluk vissza, nehezebben szúrják ki őket a ragadozók.

A videó azt is feltárja, hogy az állatoknak a csikóhalhoz hasonlóan, görbe farkuk van, ami valószínűleg kapaszkodásra szolgál.

Az eredményeket és a videót a Marine Biodiversity Records folyóirat weboldalán lehet megtekinteni.