Emberemlékezet óta nem esett ennyi hó Romániában

A helyenként 60-80 centiméteres hóréteg hatalmas káoszt okozott a közlekedésben, és az élet más területein is – az ítéletidő ráadásul egyéb országokban is letette névjegyét.

Szerda este 23 óráig Románia tizenegy dél- keleti megyéjében havazásra és hóviharra vonatkozó sárga figyelmeztetés volt érvényben, emellett egy újabb figyelmeztetést adott ki a Meteorológiai Intézet, hideg időre, fagyra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést ma reggelig. A fővárostól keletre lévő régióban az elmúlt napokban több mint ezer embert kellett kimenteni a hó fogságából, az A2-es autópályára pedig nem lehetett felhajtani az időjárás miatt – csütörtökön hat szomszédos megyében továbbra sem lesz oktatás és pénteken öt megyében maradnak otthon a diákok.

Föld alatti szellőztetőből feltörő gőzfelhőben egy nő Bukarestben 2017. január 10-én, amikor a levegő hőmérséklete -20 Celsius-fok alá süllyedt a román fővárosban (MTI/AP/Vadim Ghirda)

Föld alatti szellőztetőből feltörő gőzfelhőben egy nő Bukarestben 2017. január 10-én, amikor a levegő hőmérséklete -20 Celsius-fok alá süllyedt a román fővárosban (MTI/AP/Vadim Ghirda)

Ukrajna

Ukrajna több régiójában még mindig kritikus a helyzet a havazás miatt – Odessza megyében például korlátozták a teherautók és a buszok forgalmát, a főutak tisztításában a határőrség és a hadsereg is részt vesz. Kijevben az egykori világbajnok bokszoló, ma Kijev polgármestere, Vlagyimir Klicsko esténként terepszemlét tart a városban és ellenőrzi a havas utak takarítását.

Hó fogságába rekedt autó Kijev belvárosában 2017. január 9-én (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)

Hó fogságába rekedt autó Kijev belvárosában 2017. január 9-én (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)

Kárpátalja

Kárpátalján továbbra is a jeges, csúszós utak jelentenek akadályt, több baleset is történt. Itt az újabb nagy havazást csütörtökre és péntekre várják – közben Alsókalocsa lakói sajátos megoldást találtak ki a havas utak megtisztítására: teherautó után kötött gumiabronccsal kotorják a havat.

Teherautó után kötött gumiabronccsal kotorják a havat Kárpátalján

Teherautó után kötött gumiabronccsal kotorják a havat Kárpátalján

Szerbia

Belgrádban is napok óta havazik: elakadtak a villamosok, és az utakon is nehézkes a közlekedés, de a város polgármestere szerint uralják a helyzetet. “A nap végére teljesen letakarítjuk a főbb utakat, de még a 20 órás folyamatos hóesés után sem állt le a forgalom – mondta Sinsa Mali.

Tűzre való fát visz egy illegális bevándorló egy elhagyott belgrádi raktárépületnél 2017. január 11-én (MTI/AP/Darko Vojinovic)

Tűzre való fát visz egy illegális bevándorló egy elhagyott belgrádi raktárépületnél 2017. január 11-én (MTI/AP/Darko Vojinovic)

Montenegró

A montenegrói tengerparton, ahol egy évszázadban két-háromszor esik csak hó és a fagypontot sem nagyon ismerik, nagy meglepetést okozott a barátságtalanul hideg idő. Nem sok hó esett ugyan, de az tartósan megmaradt, sok, nyári gumival közlekedő autósnak okozva ezzel kellemetlenséget.

Horvátország

Dubrovnik strandjait, és annak ilyentájt elnéptelenedett utcáit most hó borítja. A ritka jelenségnek örülnek ugyan a helyiek, de látszik, hogy semmilyen tapasztalatuk nincs a hó eltakarításában – a mediterrán térségben élők nincsenek felkészülve az ilyen mínuszokra, a többszáz éves, nem hőszigetelt kőházak némelyikében semmilyen fűtés nincs.

Dubrovnik hó borította strandjai

Dubrovnik hó borította strandjai

USA

Ítéletidő tombol az Egyesült Államok nyugati részén is: Kaliforniában a heves esőzések miatt áradások okoznak súlyos gondokat, több folyó is kilépett a medréből. Sacramento megyében több mint 5000 embernek kellett elhagynia az otthonát – Los Angelesben a földcsuszamlások miatt több ház is veszélyben van a domboldalban. Az Oregon állambeli Portlandben néhány óra alatt 30 centiméter hó esett, a közlekedés megbénult – sokan az út kellős közepén hagyták elakadt járműveiket.

A rendkívüli havazás miatt a helyi iskolákban szünetel a tanítás.