A páviánok öt magánhangzószerű hang kiejtésére képesek

A páviánok kommunikációjának akusztikai elemzéséből kiderült, hogy az emberekhez hasonlóan több magánhangzót használnak, amikor morognak, csaholnak, párzásra hívnak. Francia kutatók öt magánhangzót mutattak ki ezeknek az emberszabású majmoknak a hangképzésében.

A beszéd eredetéről szóló egyik alapelmélet szerint az alacsony emberi gégefő szükséges hozzá, hogy az emberek képesek legyenek jól megkülönböztethető magánhangzók kiejtésére, és az emberszabású majmok magas gégefője megakadályozza, hogy az emberi nyelvben található magánhangzókat kiejtsék.

A szakemberek szerint a nyelv mintegy 70-100 ezer éve fejlődött ki, és kevés kutatás folyt róla, milyen kapcsolat van az emberszabású majmok hangképzése és az ember beszéde között.

Guinea pávián. (fotó: AFP)

Guineai pávián. (fotó: AFP)

A Grenoble-ban lévő Alpok Egyetem kutatói Louis-Jean Boe vezetésével ezeket a párhuzamokat vizsgálták, amikor elemezték 15 guineai hím és nőstény pávián 1335 spontán hangképzését különféle helyzetekben, és tanulmányozták két természetes halált halt pávián hangképző szerveit.

Kiderítették, hogy a páviánok öt hangot hallatnak, amelyek nagyon hasonlóak az emberi beszéd magánhangzóihoz. Az ember a nyelvállás pontos irányításával képezi a magánhangzókat. A páviánok hangképző szerveinek anatómiai elemzéséből kiderült, hogy nyelvükben ugyanolyan izmok vannak, mint az emberi nyelvben. Ez azt jelzi, hogy ugyanúgy használják a nyelvmozgást a magánhangzószerű hangok képzésére.

A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi beszéd azokból az artikulációs képességekből fejlődött ki, amelyekkel a páviánokkal közös őseink rendelkeztek mintegy 25 millió évvel ezelőtt – olvasható a PLoS ONE tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.