Trump szóvivője is megszólalt a vádak kapcsán

Határozottan áll ki és utasítja vissza Donald Trump megválasztott amerikai elnök szóvivője, Sean Spicer szerdán a Buzzfeed című hírportálon ismertetett állítólagos hírszerzési jelentésben foglalt Trump-ellenes vádakat.

Sean Spicer a megválasztott elnök washingtoni sajtóérkezletének kezdetén kijelentette: a portálon megjelent 35 oldalas összeállítás minden alapot nélkülöz. Spicer azt hangoztatta, hogy a portál baloldali, a választási kampányban végig élesen Trump-ellenes volt, s még a The New York Times című lap is elutasította a portál hitelességét, a vádak megalapozottságát.

A szóvivő az összeállítást felelőtlennek és felháborítónak nevezte, elutasította, hogy valódi hírszerzési információkon alapulna, s leszögezte: szomorú kísérlet ez arra, hogy egyes sajtóorgánumok még több kattintást könyvelhessenek el internetes oldalaikon. Spicer egyes amerikai médiumok tevékenységét politikai boszorkányüldözésnek minősítette, és szégyenletesnek nevezte.

Több amerikai médium is közzétette azt az állítólagos jelentést, amelynek alapján a CNN szerint az amerikai hírszerzés arról tájékoztatta Donald Trump megválasztott és Barack Obama hivatalban lévő elnököt, a kongresszus hírszerzési bizottságainak vezetőit, hogy Oroszország Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van.

Az iratot elsőként közlő Buzzfeed hírportál felhívta a figyelmet, hogy az állítások hitelessége nem ellenőrzött.