Fegyverként használta szárnyát egy kihalt őslúd

A Földközi-tenger egyik szigetén mintegy 6-9 millió éve élt óriáslúdnak harcra termett szárnya volt.

A 22 kilogrammos, valószínűleg 1,5 méter magas Garganornis ballmanni a kacsák, ludak és hattyúk családjának legtermetesebb tagja lehetett. Megkövesedett csontjait Olaszország középső területén, Garganónál és Scontronénál lelték fel. Ez a régió a miocén időszakban egyedülálló élőlényeket felvonultató szigetekből állt.

Szárnycsontjai méretéhez képest apróak, ami azt sugallja, nem tudott repülni. Egy friss elemzés arról tanúskodik, hogy a szárnytőcsontnak (carpometacarpus) volt egy lekerekített bütyke, ami a modern madaraknál a territóriumokért harcoló egyedekre jellemző. Ide tartoznak bizonyos kacsák, ludak és a kihalt Rodrigues solitaire, a dodó legközelebbi rokona.

A tanulmány szerzői szerint a területért folyó harc lehetett legvalószínűbb oka a Garganornis eme adaptációjának.

Nyári lúd. (fotó: AFP)

Illusztráció – Nyári lúd. (fotó: AFP)

Szigeteken élő kacsák és ludak sokszor szárazföldi életmódra fejlődnek és territoriálisak. Ennek oka, hogy az édesvíz gyakran szűkösen elérhető, ezért az erdőkben élnek növényevőkként.

Ha a Garganornis hasonló életmódhoz szokott, meg kellett védenie területét, hogy elegendő élelmet tudjon biztosítani fiókáinak.

Úgy hiszik, kevés ragadozó élt a nekik otthont adó szigeteken, ami elősegíthette röpképtelenné válásukat. Fiókáit inkább a levegőből érkező ragadozók, úgymint sasok és gyöngybaglyok veszélyeztethették, de a kifejlett egyedek puszta méretükkel meg tudták őket védeni.

A nagy méret azt is lehetővé tette, hogy alaposan belakmározzanak a  szezonális táplálékból, ezáltal könnyebben elviseljék a szűkös időszakokat.

A tanulmányt a Királyi Társaság Open Science folyóirata közölte.