Olcsón adták magukat az útlevélmaffiának dolgozó tisztviselők

Több mint 3 milliót keresett minden hamisított okmányon az útlevélmaffia. Ebből mindössze 25 ezer forintot adtak a korrupt hivatalnokoknak, pedig nélkülük nem lett volna üzlet. A most elkészült vádirat szerint az okmányirodák alkalmazottai sokat vállaltak és sokat kockáztattak, amikor igazi útlevelet adtak a hamis papírokkal érkező külföldieknek.

„Kellene nekünk egy olyan okmányirodás, aki egy nagyon pici, de tényleg nagyon pici, majd úgyis elmondom, nagyon pici turpisságban benne van. (…) Nem fekete a történet, hanem szürke mezsgyén halad, maximálisan, tehát nem egy horribilis történet, viszont jó kis pénz van benne.”

Ez az idézet abból a titkos hangfelvételből származik, amelyet a Nemzeti Védelmi Szolgálat készített tavaly januárban. Egy bűnszervezet vezetője egy olyan okmányirodában dolgozó köztisztviselőt keresett, akit meg lehet vesztegetni, és cserébe hamis magyar útlevelet állít ki külföldi állampolgároknak.

Illusztráció (MTI Fotó: Pénzjegynyomda)

Illusztráció. (MTI Fotó: Pénzjegynyomda)

Megtalálták a rést

Egy nem elég szigorúan szabályozott hivatali eljárásban találták meg a rést, és gyorsan rájöttek, sok pénzt lehet keresni az illegális üzlettel.

2010 óta egyszerűsített honosítási eljárással óta kaphatnak magyar állampolgárságot azok a határon túl élők, akik magyar származásúak és beszélnek is magyarul. Ők egy fénykép nélküli honosítási okiratot kapnak, amivel akár útlevelet is igényelhetnek.

A bűnszervezet vezetői ilyen iratokat vásároltak vagy loptak, és megkeresték azokat a külföldi, főleg orosz, ukrán, román, de nem magyar származású állampolgárokat, akiknek valamilyen Európai Uniós, például magyar útlevélre volt szükségük.

Több mint 3 milliót fizettek

A külföldiek fizettek is a magyar útlevélért, fejenként 10-12 ezer eurót, vagyis átszámítva 3-3,5 millió forintot. Már csak egy valami hiányzott, egy olyan kormánytisztviselő, aki “elhiszi”, hogy a lopott honosítási okiratot bemutató, magyarul nem beszélő külföldi valóban az, akinek kiadja magát, és el is készíti neki a magyar útlevelet.

A bűnszervezet vezetői sokáig keresték a megfelelő tisztviselőt, sok helyen ajánlkoztak, de mindenhol visszautasították őket. Idén januárban a pécsi kormányhivatal egyik alkalmazottja hajlandó volt segíteni nekik. Persze nem ingyen. Meglepően keveset, 80 eurót, vagyis alig 25.000 forintot ajánlottak neki személyenként.

Mindenre odafigyeltek

Az ügyintézés gyakorlatilag úgy zajlott, hogy a banda szervezői elindultak Budapestről, felvették az általuk fizetett szálloda előtt az útlevélre váró külföldieket. Elutaztak Pécsre, ott várták már őket a bűnszervezet vezetői is, egy ukrán-magyar kettős állampolgárságú férfi és egy nő.

Ott azután találkoztak azzal az ismerősükkel, aki a kapcsolatot tartotta a kormánytisztviselővel. A hivatalnok és a bűnszervezet vezetői ugyanis soha nem találkoztak, soha nem beszéltek, mindig csak közvetítőn keresztül egyeztettek.

A kapcsolttartó kiosztotta a csekkeket, majd a szervezők befizették a közeli postán a sürgősségi ügyintézés díját. Ezután a közvetítő jelzésére a külföldiek a bűnszervezet szervezőinek kíséretében bementek a kormányhivatalba, és benyújtották az igénylést.

Hiába volt lefizetve a hivatalnok, a banda odafigyelt a részletekre, próbálták minimálisra csökkenti a kockázatot, ezért mindig olyan honosítási okiratot szereztek, ami első ránézésre passzolhat az igénylőhöz.

Színjáték az okmányirodában

„Mindig meghatározták, hogy milyen évjáratú kell szerezni. Voltak kapósabbak, de mondjuk idősebbek kevesebben szerettek volna útlevelet igényelni. Figyeltek arra is, hogy a fotójuk vagy a külsejük nagyjából hasonló legyen” – mondta el a Kékfénynek Kutas Tamás, a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség helyettes vezetője.

Az ügyintéző eljátszotta, mintha beszélgetne az ügyféllel, kérdéseket tenne fel neki, a magyarul egy szót sem értő igénylő pedig csak figyelt és bólogatott. Gond akkor volt, ha csak a cirill ábécét ismerte, és nehezen tudta aláírni a magyar álnevet a papírokon.

Két hónap alatt 160 milliót kerestek

A vádirat szerint a bűnszervezet tagjaihoz dőlt a pénz, két hónap alatt legalább 160 millió forintot kerestek azzal, hogy 54 külföldinek szereztek hamis magyar útlevelet.

Egy idő után elkezdtek gyülekezni a viharfelhők, mert a pécsi kormányhivatalnok tavaly februárban megijedt valamitől, és betegségre hivatkozva nem akart több ügyet intézni.

Újabb hivatalnokot kerestek

A banda nem adta fel, újabb megvesztegethető kormányhivatalnokot keresett és talált is. Dunaharasztiban két köztisztviselő is beadta a derekát.

Nem sokkal később a pécsi okmányirodás is biztonságosnak ítélte a helyzetet, és újból jelentkezett. Végül tavaly februárban, a pécsi kormányhivatalnál érték tetten a bűnszervezet tagjait a Terrorelhárítási Központ kommandósai.

Többen is lebuktak már a hamis útlevelekkel

A napokban egy román állampolgárt helyezett előzetes letartóztatásba a Pécsi Járásbíróság. A férfi is egy olyan hamis magyar útlevéllel utazott, amit a banda tagjai készíttettek, de pár napja lebukott a határon.

Amerikában, Angliában, de Kanadában is elfogtak már olyan személyeket, akik ezeket az útleveleket használták. Sokan  úgy éltek vissza az iratokkal, hogy például Angliában szociális ellátást igényeltek.

Szigorították a rendszert

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vezetőhelyettese szerint korábban valóban könnyebb volt kijátszani a rendszert, a tisztviselőknek ugyanis csak annyit írtak elő, hogy meg kell győződnie, hogy az igénylő valóban az, akinek állítja magát, de az ellenőrzés nem volt részletesen szabályozva.

„Amikor valaki honosítási okiratot, vagy honosítási eljárás során magyar állampolgárságot szerez, fényképfelvétel készül róla, ami szerepel a nyilvántartásban. Ezt ma már minden esetben kötelező ellnőrizni, ha valaki útlevelet igényel” – mondta Kutas Tamás.

Pénzt és drága kocsikat foglaltak le a bandatagoktól

A hatóságok a Pécsett lebukott bandától 100 ezer eurót, vagyis több mint 30 millió forintot, valamint nagy értékű gépkocsikat foglaltak le.

A bűnszervezet tagjai közül többen tettek vallomást, igaz a legtöbben azt állították, csak jelentéktelen szerepük volt az ügyben, nem is látták át az egész folyamatot.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a csoport kilenc tagja ellen. A legtöbben most házi őrizetben, vagy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt várják a bírósági tárgyalást.

Mivel a bűncselekményt bűnszervezetben követték el, a csoport vezetői akár 24 év fegyházbüntetésre is számíthatnak.