Nem házimozi, ez lakásmozi

Egyre többen gondolják úgy, hogy ott, ahol élnek, idegenek számára szerveznek kulturális programokat. Így gondolta Sergő Z. András esztéta is, aki moziban szervezett filmklubja után gondolt egyet, és nyilvános filmvetítést tartott az otthonában. Tapasztalatait, élményeit a Kossuth Rádió Napközben című műsorával is megosztotta: az eseményről Veress Ágnes beszélgetett a Szentendrén élő szakemberrel.

A filmkritikus, aki ismerőseinek már filmklubot szervezett lakásában, az interjúban elmondta: egy film adta azt ötletet, hogy idegeneknek is tartson vetítést, mégpedig az a film, amelyik maga is egy lakásban játszódik. A kíváncsiság szülte ötlet megvalósításában az Ernellák Farkaséknál című film volt a lakásmozi-vetítés tárgya – tette hozzá.

Mivel magát a filmet nem volt nehéz megszereznie, a kihívást a technika mellett maga a helyszín, a lakás jelentette. A nagyszobát rendezték be vetítőteremnek- mondta el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában – ahová pótszékeket kellett behelyezni a 18 főnyi közönségnek.

Tapasztalatait összegezve sikeresnek tartja az első lakásmozi-vetítés Sergő Z., aki hozzátette: ugyan a film helye a moziban van, de azt az „aha”-élményt, azt a „hú, tényleg, pont erre gondoltam”-érzést most is látta az embereken, és a zártabb, otthonosabb tér még segítette is a film utáni beszélgetést.