Vigyázz, kész: vasárnap Golden Globe!

A visszaszámlálás megkezdődött, hamarosan azt is megtudjuk, hogy a Golden Globe elnyerésével kik állnak az Oscar-díj előszobájában.

Hetvennegyedik alkalommal adják át Los Angelesben az Oscar-díj “előfutárának” is tekintett Golden Globe- (Arany Glóbusz-) díjakat helyi idő szerint vasárnap este. A győztesek általában jó eséllyel reménykedhetnek Hollywood legrangosabb kitüntetésében, az Oscar-díjban is. A díjat odaítélő testület 2016-ban változtatott a díjazás szabályain.

Az első gálát 1944 januárjában tartották, akkor látogattak először filmcsillagok és stúdióvezetők a 20th Century Fox stúdióba, hogy megtekintsék az előző év amerikai filmtermésének a külföldi újságírók által kiválasztott legjavát, és átvegyék a testület által öt kategóriában adományozott elismeréseket.

Los Angeles, 2016. december 12. Don Cheadle amerikai színész bejelenti a 74. Golden Globe-díj jelöltjeit Los Angelesben 2016. december 12-én. Az amerikai filmes és televíziós díj átadási ünnepségét 2017. január 8-án rendezik. (MTI/EPA/Paul Buck)

Los Angeles, 2016. december 12.
Don Cheadle amerikai színész bejelenti a 74. Golden Globe-díj jelöltjeit Los Angelesben 2016. december 12-én. Az amerikai filmes és televíziós díj átadási ünnepségét 2017. január 8-án rendezik. (MTI/EPA/Paul Buck)

A színésznők között az első kitüntetett Jennifer Jones lett, aki a Bernadette című drámában játszott, a színészek között Lukács Pált (Paul Lukas) díjazták az Őrség a Rajnán című antifasiszta háborús drámában nyújtott alakításáért. Lukács később, a mai napig egyetlen magyarországi születésű színészként az Oscar-díjat is megkapta.

A sikert látva a kritikusok úgy döntöttek, hogy az eseményt minden évben megrendezik, mégpedig függetlenségüket bizonyítandó az Oscar-díjkiosztó előtt. Jellemző, hogy 1945-ben még annyira kevés volt a pénzük, hogy az asztalra Joan Bennett színésznő kertésze szívességből szállította a virágokat. A gálát általában január elején rendezik, a jelölési időszak az előző év október 1-jén kezdődik. A győzteseknek járó szobrocska 1945-re készült el: a kis talapzaton álló, földgolyót mintázó aranygömböt egy filmszalag öleli körül. A gálát országosan először 1964-ben közvetítette a televízió, a helyszín 1961 óta a Beverly Hilton Hotel. A show-ra mintegy 1300 vendéget hívnak meg, akik – ha időben érkeznek – háromfogásos étkezésben részesülnek, és pezsgő is jár nekik a Moet and Chandon luxusmárkából.

A Miss Golden Globe címet viselő Sistene Stallone, Scarlet Stallone és Sophia Stallone (b-j), Sylvester Stallone amerikai színész, rendező és Jennifer Flavin amerikai modell gyermekei a 74. Golden Globe-díj jelöltjeinek ismertetésén Los Angelesben 2016. december 12-én. Az amerikai filmes és televíziós díj átadási ünnepségét 2017. január 8-án rendezik. (MTI/EPA/Paul Buck)

A Miss Golden Globe címet viselő Sistene Stallone, Scarlet Stallone és Sophia Stallone (b-j), Sylvester Stallone lányai a 74. Golden Globe-díj jelöltjeinek ismertetésén Los Angelesben 2016. december 12-én.(MTI/EPA/Paul Buck)

Ma már a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szervezete, a HFPA mintegy 90 tagja 25 kategóriában dönt, ezek közül 14 mozifilmes, 11 tévés produkciókat díjaz. A legfiatalabb kitüntetés a legjobb animációs filmért jár, 2007-ben nyújtottak át először.

A prezentáció 1958-ig az újságírók dolga volt, akkor azonban a “Rat Pack”, Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. whiskyvel és cigarettával a kezében a színpadra viharzott, és “ellopta a show-t”. Produkciójukat a következő évben megismételték, ekkor azonban már a szervezők kérésére, azóta minden évben hírességek vezetik a műsort, idén Jimmy Fallon amerikai komikus lesz a házigazda. A Golden Globe-díjak átadásának ceremóniáján hagyományosan egy-egy sztár gyermeke tölti be a díjak átadásában segédkező Miss Golden Globe szerepét. Sylvester Stallone lányai (Sophia, Sistine és Scarlet) személyében az idén első alkalommal három Miss Golden Globe is színpadra lép.

 

Mery Streep, a csúcstartó
A Golden Globe történetében a jelölések és a kitüntetések terén is Meryl Streep a csúcstartó, akit 29 alkalommal nomináltak, és ebből nyolcat váltott díjra. Az idén pedig biztosan hazaviheti az életműdíjat, sőt 30. jelölésével – a musical/vígjáték kategóriában – elnyerheti a legjobb színésznő díját is a Florence – A tökéletlen hang című filmjéért. A speciális díjakat is számítva Barbra Streisand a rekorder, akinek vitrinében négy “rendes” Golden Globe mellett öt különleges díj van.

Hármas befutóra eddig egy példa volt: 1989-ben Jodie Foster, Sigourney Weaver és Shirley MacLaine megosztva kapta a legjobb színésznő díját. Weaver akkor a legjobb mellékszereplő kategóriában is győzött – a díj történetében addig nem volt példa arra, hogy valaki egyazon évben nyerjen két Golden Globe-ot. Azóta már “duplázott” Joan Plowright, valamint Kate Winslet is. Egy évben a legtöbb, szám szerint három jelöléssel Jamie Foxx és Helen Mirren büszkélkedhet. Foxx 2005-ben a vígjáték vagy musical főszereplő, dráma mellékszereplő, minisorozat vagy tévéfilm legjobb színész kategóriában volt esélyes, végül a Ray című életrajzi filmért az elsőben nyert. Mirrent két évvel később a játékfilm főszereplő és kétszer a minisorozat vagy tévéfilm főszereplő kategóriában jelölték, s végül az utóbbiban, az I. Erzsébet című sorozatért nyert.

Helen Mirren. Fotó: Rex Features

Helen Mirren. Fotó: Rex Features

A legfiatalabb kitüntetett 1980-ban az akkor kilencéves Ricky Schroeder (A bajnok), a legidősebb győztes 1990-ben a nyolcvanéves Jessica Tandy (Miss Daisy sofőrje) volt. A filmek közül a Száll a kakukk fészkére az egyetlen, amely valamennyi fő kategóriában (legjobb film, színész, színésznő, rendező, forgatókönyv) győzött, öt díjjal büszkélkedhet a Doktor Zsivágó, a Love Story, A Keresztapa, valamint a Csillag születik is. A másik pólust a Nem félünk a farkastól és A Keresztapa harmadik része képviseli: mindkét alkotás hét jelölés után maradt díjazatlan. A legtöbb, kilenc jelölést 1976-ban a Nashville című film kapta, de végül csak egy díjat nyert, a legjobb filmdal kategóriában.

2016-ban első magyar alkotásként Nemes Jeles László Saul fia című holokausztdrámája kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, amelyre korábban Szabó István Redl ezredes (1986) és Hanussen (1989) című filmjeit is jelölték.

A díjat két alkalommal nem vették át: 1970-ben a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája készítői nehezményezték, hogy a legjobb film helyett “csak” a legjobb külföldi film kategóriában indulhattak, 1973-ban pedig A Keresztapában jelölt Marlon Brando az “amerikai imperializmus és rasszizmus” ellen tiltakozott, a színész abban az évben az Oscar-gálára sem ment el. A gála eddig egy alkalommal maradt el: 2008-ban a forgatókönyvírók sztrájkja idején a sztárok szolidaritást vállalva a munkabeszüntetéssel nem fogadták el a meghívást, így csak díjkiosztó sajtótájékoztatót rendeztek.

A HFPA 1952-ben alapította az életműért járó díjat, amelyet az első kitüntetettről, Cecile B. DeMille amerikai rendező-producerről neveztek el, ezt az idén Meryl Streep kapja.