Gyanúsítottként hallgatták ki Novák Elődöt

A Jobbik volt alelnöke ellen rongálás miatt indult büntetőeljárás, mert 2015. október 23-án megpróbálta leszedni a sarlót és kalapácsot ábrázoló jelképeket a Szabadság téri szovjet emlékműről.

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt gyanúsítottként hallgatta ki Novák Elődöt, a Jobbik korábbi alelnökét, volt országgyűlési képviselőt. A politikus ellen rongálás miatt indult büntetőeljárás.

A gyanú szerint 2015. október 23-án a budapesti Szabadság téri szovjet emlékműnél tartott sajtótájékoztatója után társaival megpróbálta eltávolítani az emlékműről a sarlót és kalapácsot ábrázoló jelképeket. Miután a rendőrök ebben megakadályozták, egy vésővel és egy kalapáccsal az emlékmű talapzatát kezdte el bontani. Az emlékműben keletkezett károk helyreállítási költsége az ügyészség szerint meghaladja a szabálysértési értékhatárt.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott az M1 csütörtök esti Híradójában, hogy a volt országgyűlési képviselőt gyanúsítottként hallgatták ki temetkezési emlékhely megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt.

Novák Előd nem akart az ügyben nyilatkozni a Híradónak.

Az is elhangzott a Híradóban, hogy Novák Előd a szoborrongálási ügy után nem sokkal kikerült a Jobbik vezetéséből: Vona Gábor elnök először bejelentette, hogy a párt következő tisztújítása után nem szeretné az alelnökök közt látni, majd amikor a képviselő közölte, hogy indulni kíván a tisztségért, kizárták a frakcióból. Két nappal később Novák Előd lemondott parlamenti mandátumáról.

Mivel így a mentelmi joga is megszűnt, az ügyészségnek már nem kellett az Országgyűlés hozzájárulását kérnie, hogy meggyanúsíthassa a politikust. Kihallgatásán Novák Előd nem kért ügyvédet – hangzott el a hírműsorban.