Bejelentették a technikai Oscar-díjazottak névsorát

Először díjaztak digitális mozikamerákat is a technikai Oscarok odaítélésekor. Az amerikai filmakadémia összesen 18 tudományos és technikai eredményt jutalmazott.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szerdán jelentette be a technikai Oscarok – plakettek és oklevelek – idei nyerteseit. A 18 tudományos és technikai eredményért 34 személyt és öt szervezetet díjaztak. A trófeákat február 11-én adják át Beverly Hillsben – adta hírül a The Hollywood Reporter.

Az amerikai filmakadémia először tüntetett ki díjával digitális mozikamerát: az Arri, a Red, a Sony és a Panavision úttörő digitális felvevőgépeit ismerték el.

“Különös öröm, hogy idén nemcsak az új technológiák széles skáláját jutalmazhattuk, hanem az úttörő digitális mozikamerákat is, amelyek megoldották a mozis produkciók széleskörű elektronikus rögzítését” – mondta el Ray Feeney, a filmakadémia tudományos és technikai díjakat odaítélő bizottságának elnöke. “Rendkívüli, innovatív munkájukkal ezek a műszaki szakemberek, mérnökök és feltalálók jelentősen kitágították a filmesek kreatív lehetőségeit a mozgófilmes történetmesélésben” – fűzte hozzá.

A filmakadémia a technikai Oscarokkal azok teljesítményét, eredményeit díjazza, akik jelentős értékkel járultak hozzá a filmkészítés folyamatához. A filmek digitális felvételében elért eredmények mellett számos más technikai újítást, köztük a megszerkesztett videókat a kívánt formátumban elkészítő renderelő szoftvereket, mikrofonrendszereket is díjazott a testület.

Az Oscar-díjról, az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjáról, az amerikai Mozgókép-művészeti és -tudományi Akadémia elismeréséről készült kép. A bronzalapú, aranybevonatú szobor tömege 3,85 kg, magassága pedig 34,5 cm. (MTI/EPA/Kamil Krzaczynski)

(Fotó: MTI/EPA/Kamil Krzaczynski)

Az Arri a Super 35 formátumú Alexa digitális kamerarendszeréért, a Red Digital Cinema a Red Epic digitális mozikamerájáért, a Sony az F65 CineAlta kamerájáért, a Panavision és a Sony pedig a Genesis digitális mozikameráért kapta meg az Akadémiai Plakettet.

A tudományos és mérnöki mezőny Akadémiai Plakettel kitüntetett díjazottja lett a digitális animációs filmeknél használt Arnold renderer kifejlesztője, Marcos Fajardo, a geometriai és sugárkövetéses algoritmusokért Chris Kulla, Alan King, Thiago Ize és Clifford Stein, a Sony Pictures Imageworks és a Solid Angle munkatársai, a Chaos Groupnál dolgozó Vladimir Koylazov a V-Ray renderelő rendszerért, a Weta Digitaltól Luca Fascione, J.P. Lewis és Iain Matthews a Facets mimikát rögzítő rendszer kidolgozásáért, valamint Steven Rosenbluth, Joshua Barratt, Robert Nolty és Archie Te a Concept Overdrive mozgáskövető rendszerért.

A februári díjátadón a technikai vívmányokért odaítélt Akadémiai Oklevelet kap mások mellett a Thomson Grass Valley a Viper FilmStream digitális kamerarendszer megalkotásáért, a Blue Sky Studios munkatársai, Carl Ludwig, Eugene Troubetzkoy és Maurice van Swaaij a CGI stúdió renderelő rendszer kifejlesztéséért, Brian Whited, aki Walt Disney Animációs stúdiójában alkotta meg a Meander rajzoló szoftvert, továbbá Glenn Sanders és Howard Stark is, akik létrehozták a Zaxcom digitális zsinór nélküli mikrofonrendszert.