Lehet, hogy 2016 csak a kezdet volt

David Cameron brit miniszterelnök bukásával egy folyamat kezdődött Európában – vélik elemzők. Vezető politikusok kényszerültek sorban lemondásra, hatalomváltásra került sor az Egyesült Államokban – és minden jel arra utal, hogy ez még csak a kezdet.

Nyitány

Június 23-án a britek úgy döntöttek, hogy kilépnek az Európai Unióból, ami David Cameron politikai karrierjének a végét hozta el. Pedig elemzők tőle várták a brit politika megreformálását.

Cameron bukása azonban csak egy folyamat nyitánya volt.

Mentek a nagyok

Vereséget szenvedett Mark Rutte holland kormányfő is, aki a bevándorlás terén Angela Merkel és Jean-Claude Juncker legfőbb szövetségese volt – mondta el az M1 Unió28 című műsorában Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Az év első felében az Európai Unió soros elnökeként mindenben kiszolgálta a bevándorláspárti vezetést – tette hozzá –, ugyanakkor a saját választói egyértelműen ellene szavaztak azon a népszavazáson, amelyet a holland alkotmányos szabályok értelmében kénytelenek voltak kiírni az Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi megállapodás tárgyában.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök  brüsszeli EU-csúcs első napjának végén 2016. február 19-én. Fotó EPA/Staphanie Lecocq

Matteo Renzi olasz miniszterelnök . Fotó EPA/Staphanie Lecocq

Angela Merkel másik nagy támogatója, Matteo Renzi is megbukott. Az olasz kormányfő alkotmányos reformot akart véghez vinni Olaszországban, az erről szóló referendumon azonban a nemek győztek, így Renzi is lemondott.

Jött a meglepetés

Donald Trump győzelme viszont meglepetést hozott. Az Egyesült Államok megválasztott elnökének migrációs politikája elemzők szerint közelebb van a magyar, valamint a visegrádi országok politikájához.

Az elnökválasztás eredménye – emelte ki a műsorban Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzője – egyben szakítás is az eddigi liberális gondolkodással, és illeszkedik az európai folyamatokhoz. Trump győzelme alapvetően a nyugati világ válságának az eredménye, a nyugati típusú túlideologizált, túl liberális hozzáállás következménye, aminek az előszeleit már Európában is látjuk – mondta.

epa05675838 US President-elect Donald Trump attends a meeting of technology chiefs in the Trump Organization conference room at Trump Tower in New York, New York, USA, 14 December 2016.  EPA/Albin Lohr-Jones / POOL

Donald Trump. EPA/Albin Lohr-Jones / POOL

A Brexit is ehhez kapcsolódik, ahogyan az olasz népszavazás és az osztrák államfőválasztás is beleillik a sorba, noha ott egyébként végül nem a radikális jelölt győzött, de az egy hajszálon múlt.

Sok a hasonlóság

Trump győzelme Magyarország szempontjából is előnyös lehet, hiszen több kérdésben – például külpolitikában – sok a hasonlóság. Ezzel az Egyesült Államok, amely a világ vezető szuperhatalma, csatlakozott ahhoz a gondolkodásmódhoz, amelynek Magyarország az egyik úttörője – mondta az Unió28-ban Berzi Gergely, a Századvég elemzője. Szerinte ez olyan külpolitikát jelent, amely a nemzeti érdekekből indul ki, pragmatikus és racionális.

Ez Magyarország számára mindenképpen jó és a magyar-amerikai kapcsolatokra is pozitív hatással lehet a következő években.

Szövetség azonban nemcsak az Egyesült Államok és Magyarország között alakulhat ki. Az év egyik legnagyobb nyertese ugyanis a visegrádi csoport, amelynek Magyarország meghatározó tagja. A migráció elleni küzdelem erős szövetséget alakított ki az országok között.

V4 vs. Merkel

Nyilvánvalóan a migrációs válságból kiindulva és végig ezt a fókuszban tartva azonban az együttműködés mostanra más területekre is továbbgyűrűzik, és bár a jövő kérdése, hogy mennyire lesz stabil ez az együttműködés, az idei évben azt mondhatjuk – szögezte le a műsorban Kovács István –, hogy egyértelműen a V4-ek voltak az az újonnan kinövő blokk, amely alternatívát tudott kínálni a bizottság és Angela Merkel által fémjelzett politikával szemben.

Lancut, 2016. október 14.Milos Zeman cseh, Áder János magyar, Andrzej Duda lengyel és Andrej Kiska szlovák elnök (b-j) a visegrádi csoport (V4) államfői találkozójának családi fotóján a délkelet-lengyelországi Lancutban 2016. október 14-én.MTI Fotó: Illyés Tibor

Milos Zeman cseh, Áder János magyar, Andrzej Duda lengyel és Andrej Kiska szlovák elnök (b-j) a visegrádi csoport (V4) államfői találkozójának családi fotóján a délkelet-lengyelországi Lancutban 2016. október 14-én.MTI Fotó: Illyés Tibor

Az európai politikusok közül Orbán Viktor volt az egyik legkritikusabb kormányfő. Ráadásul ő az egyetlen olyan miniszterelnök, aki népszavazásra vitte a kötelező betelepítési kvóta ügyét.

A magyar népszavazás elemzők szerint történelmi siker volt, és Magyarországot nem csak azért lehet a győztesek közé sorolni, mert a V4-eken belül nagyon meg tudott erősödni, és például a Politico, amely a legjobban értesült sajtóorgánumok között van egész Európában, a legbefolyásosabb európai uniós vezetők közé tette Orbán Viktort, jóval az ország geopolitikai és gazdasági súlyát meghaladó helyre – jelentette ki Kovács István.

2016 csak a kezdet

Európában már az év első felében kiderült, hogy az emberek többsége szerint rossz irányba haladnak a folyamatok. A Századvég felmérése szerint az európaiak 61 százaléka gondolta azt, hogy országuk rossz irányba tart. Mindössze 32 százalékuk vélekedett úgy, hogy inkább jó irányba haladnak.

A szakértők szerint a 2016-ban végbement változások azt jelzik, hogy egyre több ember fordul el az eddigi liberális szemlélettől. A szakemberek azt sem zárják ki, hogy további jelentős változások lesznek, hiszen Németországban és Franciaországban is választások lesznek jövőre.