Új börtön lesz Békésen 2019-re

A településen 2019-re új büntetésvégrehajtási intézet épül - több száz új munkahelyet jelent ez Békésen, amelyekre eddig több mint 800-an jelentkeztek.

Az 500 fő befogadására alkalmas börtön több mint 8000 négyzetméteres területen fog felépülni Békésen – új őreinek képzése januárban indulhat. A büntetés-végrehajtási toborzóirodát az utóbbi néhány hónapban több száz érdeklődő kereste fel, hogy 2019-től ott dolgozhasson.

„Mi megpróbáltuk a legbővebb tájékoztatást adni erről a munkakörről, illetve egyáltalán a mi BV-s világunkról” – mondta Varga Ambrusné, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Toborzó Irodájának megbízott toborzó tisztje.

A több lépcsős felvételi eljárásban a 800 jelentkezőből első körben 47 személyt választottak ki, őket szerdán köszöntötték a békés megyei városházán. Volt, aki azért jelentkezett, mert élethivatásának szánja ezt a szakmát – segíteni akar a raboknak, hogy azok visszatérhessenek a társadalomba.

A leendő őröknek több mint 5 hónapos elméleti és gyakorlati képzést kell sikeresen végigcsinálniuk, akiknek azt is meg kell majd mutatniuk, hogy mennyire gondolják komolyan a börtönben való munkát, illetve azt is, hogyan állnak hozzá a tanuláshoz. A büntetés-végrehajtásban való munkának minden egyes másodpercében és elemében nagyon komoly jogszabályi követelményeknek kell megfelelnie.

Az új büntetés-végrehajtási intézet több szász új munkahelyet hoz létre a városban. „Mire a börtön teljes kapacitással fog működni, itt 250 dolgozó tevékenykedik majd. Maga az építkezés is jelentős, hiszen úgy 5-5 és fél milliárd forintos beruházást jelent” – tette hozzá Izsó Gábor, Békés polgármestere, aki abban is bízik, hogy a beruházás visszafogja majd a fiatalok elvándorlását, amivel megakadályozhatja a város leszakadását is.