Nem lesz Fidel Castro utca Kubában

Törvényt fogadott el kedden a kubai parlament arról, hogy az országban tilos közterületet elnevezni a novemberben elhunyt Fidel Castróról, és szobrot sem szabad neki állítani, éppen az ő akaratának megfelelően.

A néhai országvezető mindig azt mondta, hogy nem akar személyi kultuszt, pedig bírálói szerint ez a kultusz a személye körül mindenütt jelen volt az országban. Szavaival lépten-nyomon találkozni lehet hirdetőtáblákon, és a neve minden közéleti eseményen elhangzik.

“Harci szelleme örökké élni fog minden kubai forradalmár tudatában. A Comandante emléke előtt úgy lehet a legjobban tisztelegni, ha követjük forradalmi elgondolását” – jelentette ki öccse, Raúl Castro államfő a parlamentben a törvény elfogadása előtt a hivatalos média szerint.

Azt nem tiltja a törvény, hogy Fidel Castro alakját megörökítsék valamely zenei vagy irodalmi műben, táncban, filmben vagy más képi alkotásban – olvasható a kubai hivatalos közlönyben. Hivatalokban, közintézményekben is ki lehet tenni a képét.