A mostani lehet az eddigi legjobb négy évünk

A családok, emberek gyarapodását nézve a mostani lehet az eddigi legjobb négy év - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.

A lap szombati számában megjelent cikk szerint Kövér László hozzátette, ha az elvégzett munka és a megtett út nagyságát tekintjük, akkor az előző, a 2010 és a 2014 közötti ciklus volt a rendszerváltozás kezdete óta a legeredményesebb négy esztendő.

A házelnök a politikában zajló folyamatoktól függetlenül is úgy érzi, sajnálatos módon “az egész világ megkergült”, nem hagyja az embereket kicsit lelassulni, készülődni, önmagukba szállni, hogy lelkileg is készen tudjanak állni az ünnepre. Reméli ugyanakkor, hogy a magyar emberek többsége nyugodtabban, elégedettebben, több bizakodással várhatja az új esztendőt, mint eddig.

Az Országgyűlés munkájáról elmondta, a törvényhozás feladata “se nem több, se nem kevesebb, mint az emberekkel együtt tovább vinni az elért eredményeket, megvédeni a szuverenitásunkat, jogainkat, esélyeinket Brüsszellel szemben, éppúgy, mint az ellenzéki felelőtlenséggel szemben”.

Az Országgyűlés elnöke úgy vélte, az emberek a globalista rendszerrel szembeni ellenérzéseiknek adtak hangot Angliában, Olaszországban, de még Ausztriában is, ha nem a győztest, hanem a 40 százalék feletti szabadságpárti eredményt nézzük – mondta. A 3,4 millió magyar választónak, “aki nem akarja megenni azt a moslékot, amit az unióban főztek”, ezekbe a világos üzenetekbe kell kapaszkodnia – tette hozzá. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a nemzeti önrendelkezési jog visszaszerzésére irányuló törekvéseknek nem lehet az a célja, hogy az unió szétessen, és mindenki boldoguljon egyedül, hanem hogy “újra nyílt, őszinte és értelmes módon, az optimális kompromisszumokra törekedve lehessen ütköztetni a szuverén nemzeti közösségek érdekeit”.

A romániai választásokról a lapnak elmondta, olyan eredmény született, “amit becsületbeli kötelessége volt elérni a magyarságnak”. Egy majdnem száz éve kisebbségi sorban élő közösség számára, amikor megpróbálják a saját szülőföldjéről kiutálni, az a minimum, hogy négyévente elmegy szavazni – vélekedett.

Kövér László szerint fontos, hogyan tud Magyarország olyan gazdasági szálakat kiépíteni a határon kívüli gazdasági szférával, amelyek a vállalkozói szféra együttműködésben való érdekeltté tételével hozzájárulnak a kétoldalú államközi kapcsolatok javulásához is azon túl, hogy a határok túloldalán élő magyaroknak teszik egyre inkább átélhetővé az egységes nemzethez tartozást. A Szerbiával és Ukrajnával kipróbált modell, úgy tűnik, hogy működőképes, a magyarlakta vidékeken található vállalkozások helyzetbe hozása előnyös Szerbiának és Ukrajnának, de az ott élő magyaroknak is – mondta.

Az illegális bevándorlás és a globalista oldal kapcsolatáról úgy vélekedett, “aki ötvenéves kora után nem paranoiás, abból az alapvető életösztön is hiányzik, az nem sok sót eszik már meg”. Hozzátette, “Soros György és a vele egy érdekkörbe tartozó európai politikusok” szerint világ helyes berendezése az, ha az emberek “összevissza vannak kutyulva”, tekintet nélkül nyelvükre, kultúrájukra, nemzeti identitásukra és vallásukra, mert így lelki, szellemi kapaszkodóiktól megfosztva, gyökereiktől elvágva könnyebben manipulálhatók – vélekedett.