Spöttle: egy karácsonyi vásár teljesen védhetetlen

A biztonságpolitikai szakértő szerint a berlinihez hasonló támadásokra szinte lehetetlen felkészülni. Az utóbbi időben sok fenyegetést kaptak az európai nagyvárosok és lehetett sejteni, hogy az egyik karácsonyi vásár lesz majd célpont, mert egy ilyen helyszín teljesen védhetetlen - mondta az M1 Híradójában.

A berlini merénylet egybevág a korábbi terrorfenyegetésekkel. Erről Georg Spöttle beszélt az M1-en, utalva arra, hogy az Iszlám Állam nemrég felszólította katonáit, hogy bármi módon, de pusztítsanak Európában: ha nem tudnak lőszert szerezni vagy bombát készíteni, akkor kössenek el egy kamiont és gázoljanak embereket halálra.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a nizzaihoz hasonló elkövetési módszer is arra utal, hogy terrortámadás történt. A német hatóságok azt is elismerték, hogy a feltételezett támadó egy 23 éves pakisztáni menekült, aki alig egy éve érkezett Németországba – tette hozzá.

Megrongált bódék egy berlini karácsonyi vásárban, miután egy kamion a vásárlók közé hajtott. (MTI/EPA/Bernd von Jutrczenka)

Georg Spöttle szerint a merénylő valószínűleg nem fog együttműködni a hatóságokkal, hiszen az ilyen elkövetőket olyan mértékben sikerül fanatizálni, hogy inkább választják a börtönt, vagy az öngyilkosságot, mintsem bármilyen információval szolgáljanak a hatóságoknak.

A szakértő a Kossuth Rádiónak nyilatkozó Nógrádi Györgyhöz hasonlóan úgy véli: a berlinihez hasonló támadásokra szinte lehetetlen felkészülni. Az utóbbi időben sok fenyegetést kaptak az európai nagyvárosok és lehetett sejteni, hogy az egyik karácsonyi vásár lesz majd célpont, mert egy ilyen helyszín teljesen védhetetlen - mondta az M1 Híradójában.