Német belügyminiszter: kétségtelen, hogy terrortámadás volt a berlini kamionos gázolás

Kétségtelen, hogy terrortámadás volt a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás - jelentette be kedden Berlinben Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter.

A miniszter tájékoztatóján elmondta, hogy a helyszín közelében őrizetbe vett, valószínűleg pakisztáni származású gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lenne a támadáshoz. Egyelőre nem jelentkezett terrorszervezet a merénylet elkövetőjeként, így az Iszlám Állam dzsihadista szervezet sem – mondta Thomas de Maiziere.

A támadásban 12 ember meghalt és 48 ember megsebesült, köztük 18 súlyosan. Az egyik halálos áldozatot a kamion vezetőfülkéjéből emelték ki, lőfegyverrel végeztek vele, egyelőre nem tudni, hogy mikor. A fegyver nem került elő – mondta a miniszter.

Merkel szerint is terrortámadás történt, amit egy menekült követett el

Előzőleg Angela Merkel is sajtónyilatkozatban fejezte ki részvétét. Mint mondta, ez egy “nagyon nehéz nap” Németországnak, a mély megrendülésben mindenki gyászolja az áldozatokat, reménykedik és imádkozik azért, hogy a sebesültek felgyógyuljanak és folytathassák életüket.

Hangsúlyozta, hogy az eset sok részlete még nem ismert, de abból kell kiindulni, hogy terrortámadás történt, amelyet olyan ember hajtott végre, aki “védelmet és menedéket kért Németországban”.

Nagyon nehezen lehetne elviselni, ha bebizonyosodna, hogy az elkövető menekültként érkezett. Ez különösen “visszataszító” lenne a menekülteket segítő önkénteseknek és a valóban védelemre szoruló embereknek. Nincs egyszerű válasz arra, hogy miként lehetne ezzel a tudattal együtt élni, de a német társadalomnak van elég ereje ahhoz, hogy továbbra is úgy éljen, ahogy akar, “szabadon, együtt, nyitottan” – mondta Angela Merkel.

“Nem akarunk a gonosztól való félelem bénultságában élni” – hangoztatta a kancellár.

Megszólalt a szövetségi elnök is

Joachim Gauck szövetségi elnök sajtónyilatkozatban biztosította együttérzéséről a sebesülteket és az áldozatok hozzátartozóit. Leszögezte, hogy az ártatlan emberek ellen végrehajtott brutális támadás “elkövetőinek gyűlölete nem kelt bennünk gyűlöletet”, mert a németek társadalma “erős, és a jogra és az emberiességre épül”. “Társadalmunk összetartása nem gyengül, hanem erősödik, amikor támadás ér minket” – mondta a német államfő.

Közösen rótták le tiszteletüket az áldozatok előtt

Kedden délután Angela Merkel kancellár, Thomas de Maiziere, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter és Michael Müller, Berlin kormányzó polgármestere együtt felkereste a támadás helyszínét, néma tiszteletadással adóztak az áldozatok emlékének, virágokat helyeztek el tiszteletükre a Vilmos császár-emléktemplomnál és beszéltek a helyszínen dolgozó szakemberekkel.