Kövér: érdemes a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön tervezni

Nagy szükség van arra a hitre, hogy érdemes a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön tervezni jövőjüket - mondta Kövér László, Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) által összeggyűjtött 115 millió forint felhasználásáról tartott rendezvényen Kövér László úgy fogalmazott, a kárpátaljaiak számára nem csak forintokban, de erkölcsileg, lelkiekben is mérhető az a segítség, amit az anyaország nyújt.

Az MJVSZ által, a felajánlás szétosztásával megbízott két szervezet, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány rendezvényén a házelnök hangsúlyozta: az, hogy ezek mellett az emberek mellett állunk, sokkalta nagyobb súllyal esik latba, mint bármekkora (pénz)összeg.

Kövér László, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke is, azt mondta, a kárpátaljai magyarság nincs magára hagyva, de óriási veszélyben van ez a kis közösség, miközben az elmúlt 25 évben a legösszetartóbb, legelkötelezettebb és szülőföldjéhez leginkább ragaszkodó közösségről van szó. Hozzátette: ugyanakkor “látva a kinti folyamatokat” most ugyanolyan gyorsasággal tűnhet el az ott élő magyarság, ha nem figyelünk rájuk és nem találjuk meg a támogatás minden módozatát.

MTI Fotó: Haáz Sándor

A kormány nem tétlenkedik, és Magyarország ma már van olyan erős gazdasági helyzetben, hogy nemcsak erkölcsiekben, politikai értelemben tud támogatást adni, hanem a megmaradás gazdasági feltételeihez is hozzá tud járulni – tette hozzá Kövér László.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke úgy fogalmazott, összefogtak, mert segíteni kell a bajba jutottakon, a kelet-ukrajnai harcok miatt nélkülözőkön, a szegény, beteg, egyedülálló időseknek és fiataloknak. Hitet tettek az összetartozás mellett, a vidék 23 megyei jogú városa 115 millió forintot gyűjtött össze, hogy ezzel is segítse a Kárpátalján élő magyarokat – hangzott el.

A felajánlott összegből a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 70 millió, a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány 45 millió forintot fordíthat a kárpátaljai magyarság megsegítésére.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke beszámolt arról, hogy számos helyen és számos formában tudtak segíteni. Kiemelte, az adományból Kárpátalja valamennyi kórházába csecsemők és kisgyermekek hallásszűrésére alkalmas készüléket vásároltak majdnem 27 millió forint értékben, volt ahol ágyneműből, cumiból, cumisüvegből volt hiány.

Ezeken kívül rendszeresen hoznak át Magyarországra gyermekeket orvosi vizsgálatra, ebben nagy segítségükre van a beregszászi konzuli szolgálat – emelte ki Edvi Péter.

Volt, ahol a kórházban a fürdőket, mosdókat, mellékhelyiségeket hozták rendbe a felajánlott pénzből, vagy lovasterápiát szerveztek a gyerekeknek.

Palojtay Márta, a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány projektvezetője elmondta, az alapítvány a legkülönbözőbb kéréseket teljesítette, a segítség jellemzően a mindennapi nehézségeken lendítette túl a családokat, rászorulókat. Így volt akinek gyógyszert, pelenkát, hűtőszekrényt, tanszert, tűzifát vásároltak, de volt, amikor az ivóvíz bekötéshez nyújtottak anyagi segítséget.

A projektvezető elmondta, több ezer emberen segítettek, és az alapítványra bízott összeget száz százalékig a rászorulók kapták, így nem ebből a pénzből költöttek például az alapítványnál dolgozók fizetésére, vagy a logisztikai feladatok ellátására.