Az utolsó dzsihadistákat is kiverték Aleppóból

A szíriai hadsereg offenzívája Aleppó összes negyedéből kiverte a kormányellenes fegyvereseket - jelentette be Viktor Poznyihir altábornagy, az orosz fegyveres erők vezérkara műveleti főosztályának helyettes vezetője csütörtökön Moszkvában.

A felkelőket hozzátartozóikkal együtt autóbuszokkal a Szalaheddin negyedből az er-Rasidin negyedbe vitték, ahol más járművekre szállnak át, hogy folytassák útjukat a nagyrészt szintén lázadók kezén lévő, szomszédos Idlíb tartományba.

Megindult az első konvoj

A mentőautókból és buszokból álló konvojt az Orosz Megbékélési Központ tisztjei és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) képviselői kísérik. A városrész kiürítésének folyamatát a központ szerint az orosz védelmi minisztérium honlapján élőben közvetítik, és a RIA Novosztyi hírügynökség oldalán is követni lehet – az ICRC korábban arról tájékoztatott, hogy folyamatban van 200 sebesült kimenekítése a felkelők ellenőrizte kelet-aleppói területről.

(MTI/EPA)

Nők, gyerekek, sebesültek előnyben

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök korábban tudatta: a nap folyamán ötezer fegyverest, valamint családtagjaikat tervezik elszállítani Kelet-Aleppóból. A műveletben 20 utasszállító busz, 10 mentőautó, valamint a fegyveresek saját, mintegy 100 gépkocsija vesz részt. A Reuters hírügynökség egyik szemtanúja is megerősítette, hogy elindult a városnegyed evakuálása, beszámolója szerint 17 busz és 10 mentőautó indult el a felkelő területről. Egy szíriai tisztviselő emellett az állította, hogy az első konvoj nőket, gyermekeket és sebesülteket szállít, összesen 951 embert.

Jan Egeland, az ENSZ humanitárius ügyi megbízottja csütörtökön derűlátóan nyilatkozott a civilek ezreit érintő kelet-aleppói evakuálási művelettel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy első körben a sebesülteket, betegeket és gyerekeket kell biztonságba helyezni. Hozzátette: Oroszország ígéretet tett arra, hogy az emberek kimenekítése biztonságos, gyors és bürokráciamentes lesz, a kimenekítetteknek pedig nem fog baja esni.

(MTI/EPA)

A szíriai Hama tartomány kormányzója eközben tudatta: a nagy részt felkelők uralta Idlíb tartománybeli síita Fúa és Kefraja irányába is elindult egy, teherautókból és mentőautókból álló konvoj, hogy a lázadók által ostromlott településekről kimenekítsék a sebesülteket és a civileket. Szerdán Irán azt a feltételt támasztotta az aleppói kiürítéshez, hogy egyidejűleg a két említett települést is evakuálják.

Sikertelen tárgyalások

Eközben Szergej Rjabkov, az orosz védelmi tárca helyettes-vezetője közölte: az aleppói tűzszünetről szóló orosz-amerikai tárgyalásokat felfüggesztették. Rjabkov a genfi tárgyalások sikertelenségéért az amerikai felet hibáztatta, állítása szerint Washington minden alakalommal visszakozik, amikor előrehaladást érnének el.

(EPA/STR)

Második konvoj is lesz

Egy szíriai tisztviselő a Reuters hírügynökségnek eközben azt mondta: a jelek szerint folytatódik a kelet-aleppói felkelő terület kiürítése, csütörtökön indítanak még egy konvojt.  Hozzátette: nagyjából 15 utasszállító buszt készítenek elő a távozni akarók második csoportjának. Elizabeth Hoff, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szíriai megbízottja is megerősítette, hogy zajlanak az előkészületek a kimenekítés folytatásához. Hoff hozzátette, hogy az első konvoj buszain nők és gyermekek, és kevesebb számban férfiak utaztak.

2-3 napos menekítés

Eközben egy török tisztviselő azt mondta a Reuters hírügynökségnek: arra számítanak, hogy 50 ezer ember hagyja el Kelet-Aleppót, kimenekítésük pedig 2-3 napba fog telni. A Török Vörösfélhold vezetője, Kerem Kinik szerdán az Anadolu török állami hírügynökségnek is arról beszélt, hogy a segélyszervezet 50 ezer evakuált emberrel számol.

EPA/SANA

Amnesztiára is volt példa

A szíriai kormányerők több mint 900 terroristát “likvidáltak”, valamint több tucatnyi nehézfegyvert és katonai járművet semmisítettek meg. További 3 ezer fegyveres önként távozott Aleppóból, akiknek több mint a fele amnesztiában részesült. Az ostrom alatt több mint 100 ezer embert, köztük 47 ezer gyereket evakuáltak.

A szír elnök öröme

Az észak-szíriai város “felszabadításával” a kormányerők “történelmet írtak”, és a világ mostantól más lesz – jelentette ki az interneten közzé tett videoüzenetében Bassár el-Aszad, szíriai elnök. “E történelem írása nem ma kezdődött, hanem hat évvel ezelőtt, amikor a válság és a Szíria elleni háború kitört” – mondta a szíriai államfő. Aszad kiemelte, hogy minden szíriai állampolgár hozzájárult Aleppó felszabadításához. “Az aleppói lakosok kitartása, a szíriai nép által tanúsított kitartás készítette elő ezt a sikert. A szíriai konfliktus menete a kivívott győzelmet követően fordul meg. De a történések menete az egész Közel-Keleten és a világ porondján is meg fog változni” – tette hozzá. Az elnök szerint ezt a győzelmet a szíriai hadseregnek és az ország szövetségeseinek köszönhetően érték el.

Úton a második konvoj

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) a közel-keleti térségért felelős igazgatója, Robert Mardini elmondta: az első konvojjal mintegy ezer civilt és huszonhat sebesültet menekítettek ki Kelet-Aleppóból. Az ICRC tisztviselője hozzátette, hogy még jóval több fordulót kell tenniük a buszokból és mentőautókból álló konvojoknak az elkövetkező napokban – a szíriai állami televízió beszámolója szerint közben elindult a második, tizenöt buszból álló konvoj is.

Börtönökre bukkantak

Viktor Poznyihir altábornagy, az orosz fegyveres erők vezérkara műveleti főosztályának helyettes vezetője hírül adta, hogy a városban néhány börtönt is felfedeztek, amelyeket a felkelő fegyveresek lakóházak és középületek alagsoraiban rendeztek be. Ezekben olyan aleppói lakosokat tartottak fogva és kínoztak meg, akiket azzal gyanúsítottak, hogy tiltakozó akciókat szervezhetnek, de olyan férfiakat és fiatalokat is, akik megtagadták, hogy az ellenzéki milíciák oldalán harcoljanak. Hangsúlyozta, hogy a kormányerők támadását megelőzően a rabok többségét meggyilkolták.