Ismét lőnek Aleppóban

A légicsapások is kiújultak szerdán a felkelők kezén lévő utolsó aleppói városrész ellen, miután a szíriai kormányerők többórás tűzszünetet követően, reggel ismét lőni kezdték az övezetet - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező, londoni székhelyű emigráns szervezet beszámolója szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsim erői szerda reggel legalább 14 gránátlövedéket lőttek ki a szóban forgó kelet-aleppói területre, ahonnan az eredeti tervek szerint – egy Oroszország és Törökország közvetítésével kedden tető alá hozott megállapodás értelmében – hajnalban evakuálni kellett volna a civileket és a felkelőket. A negyed kiürítése azonban eddig nem történt meg, és szerdán a felkelők és egy kormányhoz közeli forrás is azt közölte, hogy az evakuálásról szóló megállapodást felfüggesztették. Kora délután légitámadások érték a negyedet.

A szíriai felkelők szerint a rezsim és iráni szövetségesei újabb feltételeket szabtak az egyezség végrehajtásához. Egy ellenzéki tisztségviselő korábban azt mondta, hogy az evakuálás azért késlekedik, mert vita alakult ki arról, hogy a felkelők magukkal vihetik-e fegyvereiket. Törökország szerdán a szíriai rezsimet vádolta a tűzszünet életbe lépésének akadályozásával.

A SANA szíriai állami hírügynökség által közreadott képen szíriai kormánykatonák járőröznek Aleppó keleti részén 2016. december 13-án, miután az orosz ENSZ-nagykövet szerint a szíriai kormányerők visszafoglalták a második legnagyobb szíriai városnak ezt a részét a felkelőktől. (MTI/AP/SANA)

Korábbi felvétel (MTI/AP/SANA)

A Szíriában működő Orosz Megbékélési Központ ezzel szemben szerdán arról számolt be, hogy az utóbbi 24 órában csaknem 6 ezer polgárt evakuáltak a felkelők által ellenőrzött aleppói területekről. A központ egyik szóvivője az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta, hogy egészen pontosan 5992 embert, köztük 2210 gyereket vittek különböző humanitárius központokba, ahol meleg ételt és orvosi ellátást is biztosítottak számukra. Eközben 366 felkelő letette a fegyvert, és Aleppó nyugati részére távozott. A szíriai elnök döntése nyomán közülük 329-en amnesztiában részesültek – tette hozzá a szóvivő.

A hadsereg a felkelők támadásaira válaszol

Az orosz hadsereg is megerősítette szerdán az aleppói harcok kiújulását. Mint közölte, a szíriai hadsereg a felkelők támadásaira válaszul folytatja a harcot. “A tűzszünetet kihasználva a felkelők hajnalban újraszervezték erőiket és megpróbálták áttörni a szíriai katonák északnyugat-aleppói állásait” – ismertette közleményében az orosz hadsereg. “A terroristák támadását visszaverték, a szíriai hadsereg pedig meghosszabbította felszabadítási műveleteit” – olvasható a szövegben.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Aleppó keleti felén “a következő két-három napban” rendeződik a helyzet. A tárcavezető egy moszkvai diplomáciai fórumon hangsúlyozta: számításai szerint a Kelet-Aleppóban maradt felkelők ez idő alatt “felhagynak az ellenállással”. “Humanitárius folyosókat létesítettünk, amelyeken keresztül több tízezer civil távozik vagy távozott” – tette hozzá Lavrov, megjegyezve, hogy az evakuált lakosok humanitárius segítséget kapnak. “Most az a fontos, hogy vessünk véget az aleppói tragédiának” – hangsúlyozta az orosz külügyminiszter.

Aleppóból evakuált embereket tartanak fel

Mintegy ezer, Aleppóból az éjszaka során evakuált embert tartanak fel egy iráni milícia ellenőrzőpontjánál az észak-szíriai városon kívül – jelentette szerdán az Anadolu török hírügynökség a Török Vörösfélhold vezetőjére hivatkozva.

“Ezek az emberek áthaladtak az orosz ellenőrzőponton, de miután elhagyták a várost, megállították őket egy másik ponton, ahol egy iráni milícia volt jelen, és az embereket azóta sem engedték útjukra” – mondta Kerem Kinik, a török segélyszervezet vezetője. Hozzátette: folynak a tárgyalások arról, hogy a civileket szállító buszokat továbbengedjék az Aleppótól nyugatra fekvő Idlíb tartomány felkelők ellenőrizte területeire.

Az Anadolu hírügynökség közben – ennek ellentmondva – azt jelentette, hogy a török segélyszervezet szerint kedd este megérkezett Idlíbbe mintegy ezer, Kelet-Aleppóból kimenekített civil.

A szíriai kormányerők és felkelőcsoportok kedd este egyeztek meg a felkelők kezén lévő utolsó kelet-aleppói negyedéből történő evakuálásról, a megállapodást a Damaszkuszt támogató Oroszország és az ellenzék oldalán álló Törökország is megerősítette. A városból történő evakuálás helyzetéről különböző, egymásnak ellentmondó közlések érkeztek.

Irán feltételei

Irán feltételeket támasztott az aleppói tűzszünethez és evakuálási megállapodáshoz – közölte szerdán két felkelőcsoport és az ENSZ egyik tisztségviselője.

Irán, amely a szíriai kormányerők oldalán Aleppóban harcoló két erős milíciát is támogat, azt szeretné, ha nem csak Aleppóból evakuálnák a lázadó fegyvereseket és a még az ellenőrzésük alatt lévő városrész civil lakosait, hanem ezzel párhuzamosan két, a lázadók által támadott síita faluból, Fúából és Kefrajából is engednék elszállítani a sebesülteket – mondta a Dzsabha Samíja felkelőcsoport egy Törökországban tartózkodó tisztségviselője.

A Hezbollah közlése szerint összesen 15 ezer ember – köztük négyezer lázadó – akarja elhagyni Aleppót.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Ankarában a sajtónak azt mondta: kedd este Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel telefonon értekezett Aleppó ügyében, a nap folyamán pedig Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel egyeztet majd a kérdésről.

Cavusoglu elmondta: a szíriai rezsim és “bizonyos csoportok” akadályozni próbálják a tűzszünetet. Hangsúlyozta: Törökország folytatja a párbeszédet, és komoly erőfeszítéseket tesz a fegyvernyugvás fenntartása, a humanitárius segélyszállítmányok eljuttatása, valamint a civilek kimenekítése érdekében. Cavusoglu reményét fejezte ki, hogy olyan megállapodásra jutnak, amelyet minden fél betart.

A Nyugat későn és határozatlanul reagál a konfliktusban

“Nem tehetjük meg, hogy követeljük egy diktátor távozását, azután pedig ölbe tett kézzel várjuk, hogy önként lemondjon” – mondta Wolfgang Ischinger, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) vezetője a Bild című német bulvárlap szerdai számában. “Hitelességének elveszítésével a Nyugat eljátszotta azt a lehetőséget is, hogy a szíriai lakosság segítségére siethessen” – tette hozzá.

Omid Nouripour, a német ellenzéki Zöldek iráni származású külpolitikai szóvivője szerint a nyugati hatalmak először csak akkor reagáltak a szíriai konfliktusra, amikor az menekültválsággá dagadt.

“A Nyugat rá se hederített Szíriára, amikor 250 ezerre emelkedett a konfliktus halálos áldozatainak száma, csak azt vette észre, amikor megérkezett az első 10 ezer menekült” – mondta az újságnak. “Ez az érdektelenség légüres teret hozott létre, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök bombákkal töltött meg” – tette hozzá. Moszkva a damaszkuszi rezsim legkitartóbb támogatójának számít.

Norbert Röttgen kereszténydemokrata politikus, a német parlament külügyi bizottságának elnöke leginkább azt kifogásolta, hogy nem hangolták össze a nyugati reagálásokat. “Szükség lett volna egy közös nyugati politikára” – hangsúlyozta. “Közösen felajánlhattuk volna Oroszországnak az együttműködés lehetőségét levegőben és szárazföldön, miközben ha kellett volna, egyedül is eltökélten megvédtük volna a szíriaiakat. Emellett nyomatékosíthattuk volna, hogy az orosz katonai beavatkozás gazdasági szankciókkal fog járni. Ezek közül semmi sem valósult meg” – fűzte hozzá.