A búbos kemence nem csak nosztalgia, a paraszti világ, a tanyasi élet élő hagyatéka. A több száz éve változatlan formában élő tüzelőberendezés le is rúg magáról minden újítást. Sütésre, fűtésre egyaránt alkalmas. Megfelelő tüzelőanyagot kíván: szalmát, rőzsét, kukoricaszárat, venyigét, gallyat, vékonyabb fát. A kemencét valaha egy életforma és a szükségszerűség hozta létre, azokkal a növényi anyagokkal etették, melyek egykoron hulladékként jelentkeztek a vidéki gazdaságban.
A búbos kemencék hagyományos eljárással és anyagokból készülnek, úgymint kisméretű tégla, agyag vagy régifajta tetőcserép. A kemence búbja körülbelül 900-1000 darab cserépcsíkból épül fel – mondta Patócs István kemenceépítő a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Búboskemence a turai falumúzeumban. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Mint kifejtette: a szögletes kemence statikai szempontból közel sem olyan stabil, mint a kerek változat, amely kiállta már több száz év próbáját. Egy átlagos méretű búbos elkészítéséhez körülbelül 10 munkanap szükséges. A méretét befolyásolja a kemenceépítő vállszélessége is, aki a búb építése közben beleáll a kemencébe, csigavonalban halad felfelé, egészen a mellkasa magasságáig. Miután a cserépcsíkok összerakásával befejezte a munkát, már csak az ajtaján tud kijönni belőle.
Patócs István szerint iparos gondolkodással nem is nagyon lehet hozzáállni a búboshoz. Sokan építenek ugyanis nem hagyományos eljárásokkal, kőműves technikával, malter és modern tégla felhasználásával kemencét, de azok soha nem állják ki az idő próbáját. Régen, a paraszti világban évente csak egyszer, húsvétkor meszelték ki a kemencét, de más gondozást nem is igényelt, és 50-100 évig használni lehetett.
A kész kemence három óra alatt kerül abba az állapotba, amikor már kenyeret lehet benne sütni. Gazdaságos vele fűteni is, hisz rőzsét, szalmát, venyigét tesznek bele, mindent, ami régen a ház körül szemét volt. Egy kemence nem a rohanó világról szól. Nem lehet mechanikusan működtetni, kell hozzá lélek is – mondta a mester.
