Négyszeresére nőtt a rohamivás a fiatalok körében

Magyarországon 800 ezer alkoholista él, és egyre több a fiatal nagyivó. Évente harminc ezren bele is halnak az ivásba.

Az alkohol pusztító hatása gazdasági mutatókkal is mérhető: az ezzel kapcsolatban felmerülő költségek és bevételkiesések meghaladják a 700 milliárd forintot, ám az igazi dráma a családokban és a mindennapokban zajlik.

Az alkoholizmus stációit – családi gondok, munkahelyi problémák, betegségek – a KHS szerint félmillióan, az addiktológusok becslése szerint 800 ezren járják. Magyarország a közel egymillió alkoholista hazája, a magyarok éves átlagban 74 liter sört, 35 liter bort és 3,5 liter töményet döntenek magukba, ami kétszer magasabb, mint a világátlag.

Ami pedig különösen döbbenetes: nem ritka, hogy a tinédzserek is részegre isszák magukat. A 15 évesek több mint 50  százaléka fogyasztott már alkoholt, és 40 százaléka már be is rúgott.

Hamar kell cselekedni 

A korai prevenció rendkívül fontos, hiszen minél hamarabb tűnik a tinik számára életproblémáik kezelésére alkalmasnak az alkohol vagy a drog, annál nagyobb a valószínűsége a későbbi függőség kialakulásának.

Az elmúlt években szélesedik az a korosztály, amelyben az alkoholfogyasztás rendszeressé válik, ötödik, hatodik osztályos diákok is isznak már – magyarázta Dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus a Kossuth Rádió Napközben műsorában. Az elmúlt 10-15 évben pedig a 16 évesek körében négyszeresére jött a „rohamivás” típusú alkoholfogyasztás, amikor egyszerre nagy mennyiségű alkoholt fogyasztanak.

Az okokat elemezve a főorvos a szülői példát, a családi problémákat, a szocio-kulturális közeget említette.

Dr. Szemelyácz János szerint akár korlátozni is lehetne az alkohol árusítását, vagy csak bizonyos üzletekben engedélyezni, szigorítani a reklámozását, de mindenképpen komplex megoldásra, átgondolt alkoholstratégiára van szükség.