Ismét behatolt az Iszlám Állam Palmürába

Ismét behatoltak az Iszlám Állam harcosai vasárnap a szíriai Palmürába, ahonnan csak néhány órával korábban sikerült kiszorítani őket - közölték szíriai ellenzéki források.

Rami Abdel Rahman, az angliai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (ODSH) elnevezésű aktivistahálózat vezetője szerint a dzsihadisták elfoglalták a 13. századi mameluk erődítményt és egy északi negyedet a Szíria középső részén fekvő történelmi városban.

A szélsőségesek különösen ütőképesek a Palmüra térségéhez hasonló sivatagi területeken, ahol rajtaütésszerű támadásaikkal képesek bárkit meglepni.

A dzsihadisták csütörtökön offenzívát indítottak a gázmezők közelsége miatt stratégiai jelentőséggel bíró város megszerzéséért, amelynek nagy részét az ODSH szerint szombatra el is foglalták, de az orosz légierő támadásai miatt alig egy napig tudták tartani a várost.

Az orosz vezérkar vasárnapi közleménye szerint ezzel szemben az IÁ előrenyomulását vasárnapra virradóra még Palmüra előtt sikerült feltartóztatni, és a szíriai kormányerők az orosz légierő támogatásával több mint 300 terroristát semmisítettek meg.

Úgy tűnik azonban, hogy az IÁ harcosai nem akarnak lemondani Palmüráról, hiszen vasárnap hajnali kivonulásuk után megint támadásba lendültek.