Napi horoszkóp - 2016. december 9., péntek

A Bakot a túlzott aprólékossága bajba sodorhatja, az Ikrek most kifejezetten szétszórt, a Vízöntő nyugalomra és a kikapcsolódásra vágyik.

Kos (március 21.-április 20.)
Bölcsen teszi, ha nem hagyja magát belesodorni egy olyan háborúskodásba, aminek lehet, hogy sohasem lesz vége. Igaz, hogy szereti a kihívásokat és a harctól sem riad vissza, de ebben a csatában túlságosan mély sebeket kaphat. Valószínűleg, hogy nem maradna adós és nem hagyná a sérelmeit szó nélkül, de esze azt súgja, hogy akkor nyer, ha nem csatározik.

Bika (április 21.-május 20.)
Szisztematikusan halad a feladatával, igaz a saját tempójában, de ez nem mindenkinek tetszik. Bika jegyűként nem szeret kapkodni és mindig alapos munkát végez, még ha kicsit lassabban is halad. Meggyőződése, hogy a jó munkához idő kell, de ezzel vannak, akik nem értenek egyet. Ennek ellenére úgy dönt, hogy a jól bevált módszerén nem fog változtatni.

Ikrek (május 21. – június 21.)
A negatív bolygóállások miatt kissé szétszórtságra hajlamos, aminek rossz vége lehet. Tudatosan próbálja az elméjét megzabolázni, és a gondolatait csak egy célra vagy feladatra összpontosítani. Fokozottan vigyázzon az értékeire, főleg ha nagy tömegbe megy, és ilyenkor csak a legszükségesebb mennyiségű pénzt vigyen magával. Azt se a táskájába tegye.

Rák (június 22. – július 22.)
Nem úgy alakulnak sajnos a dolgai, ahogyan azt eltervezte, emiatt egyre jobban búskomorrá válik. Nagyon fontos, hogy ne engedje a pesszimizmust eluralkodni a hangulatán. Az életben a gondok általában váratlanul jönnek, és egy ideig megnehezítik az ember életét. Nagy ritkán maguktól is megoldódnak, de leginkább tennie kell érte, ahogy most is.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Nagy előrelépést tesz azzal, hogy elhatározza, hozzáfog egy egészségesebb életmód kialakításához. Igaz, most még csak a tervezésnél tart és a munka dandárja még hátra van, de köztudott, hogy minden kezdet nehéz. Különben is az ötletből lesz a tervezés, majd a terv megvalósítása. Ha nem hagyja, hogy a kényelemszeretete győzzön, akkor biztos, hogy eléri célját.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Szívesen találkozna az illetővel, de a gyanakvása megakadályozza abban, hogy a szívére hallgasson. Minden oka meg van a kételkedésre, mert akit szimpatikusnak talál, annak nem a legjobb a híre. Bár megérzése azt súgja és tapasztalata is azt mutatja, csak egy rosszindulatú pletykáról van szó, de nem szeretné megégetni magát. Éleslátása kitűnő, az majd segít.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Új kapcsolatában repdes a boldogságtól és a szerelem hatására szinte teljesen kivirul. A rosszkedve már a múlté, és bizakodva néz a jövő felé. Minden a legnagyobb rendben lenne, ha nem hagyná, hogy az epés megjegyzések megkeseríthessék boldogságát. Igen jót tenne a szerelmüknek, ha úgy csinálná, ahogy a mondás tartja, hogy egyik fülén be, a másikon meg ki.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Próbáljon meg higgadt maradni, még akkor is, amikor nehezen képes uralni az indulatait. Most az győz, aki képes póker arccal elintézni az ügyet. Abban a pillanatban, amikor a józan eszét háttérbe szorítja, az indulata veszi át az uralmat, és bármi megtörténhet. Józan fejjel viszont nem követhet el olyan hibát, ami később nehezen, vagy nem tud helyrehozni.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Az új kihívás rendkívül izgatja, mert úgy érzi, hogy végre megmutatja ország – világnak a tehetségét. Idáig nem volt alkalma, hogy a külvilág elé tárja, hogy mire képes, pedig a becsvágya rendkívüli teljesítményre sarkallja. Egyáltalán nem izgul, nem kételkedik önmagában, s ez nyugalommal tölti el. Igazat megvallva egy kis lámpaláza azért van, de ez kell is.

Bak (december 22. – január 20.)
A túlzott aprólékossága most bajba sodorhatja, mert jelentős időt veszít vele. A kritikusságáról nem is beszélve, amivel sokat árthat magának. A nagyon magasra állított mércét szinte lehetetlen átugrania, ezért, ha nem szeretne veszíteni, akkor fogja vissza a becsvágyát. Nem az a baj, hogy nyomot akar hagyni a világban, hanem, hogy nem érzi a realitás kereteit.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Nyugalomra és a kikapcsolódásra vágyik, érzi, nagy szüksége van pihenésre. Elhatározza, hogy nem sajnálja a pénzt arra, hogy a családjával valahová elutazzon. Igaz, hogy ez az ötlet kissé későn jutott az eszébe, és nagy szerencse kell hozzá, hogy az utolsó pillanatban még találjon a pénztárcájának megfelelő lehetőséget. Lehet, hogy mélyen bele kell nyúlnia.

Halak február (20. március 20.)
Biztos benne, hogy egyedül is megbirkózik a feladattal, ezért nem kér segítséget. A dicsőség babérjait egyedül akarja learatni, nem szeretne senkivel sem osztozkodni. Annyi munkát és energiát fektetett abba, hogy kitűzött célját elérje, hogy nem tartja magát önzőnek. Főleg azért nem, mert sokan, amikor kellett nem segítettek, most viszont részt kérnek a sikerből.