Vona: alacsony a mentők bérszínvonala

A mentők alacsony bérszínvonalára és a tabi mentőállomás rossz állapotára kívánta felhívni a döntéshozók figyelmét szerdai látogatásával a Jobbik elnöke. Vona Gábor a somogyi település mentőállomásának megtekintése után beszélt erről újságíróknak.

Az ellenzéki pártelnök országjárása részeként a siófoki választókerület több településén – Tabon, Ecsenyben, Kerekiben és Siófokon – tesz látogatást Rig Lajossal, a párt egészségügyi szakpolitikusával.

MTI Fotó: Rosta Tibor

Vona Gábor hangsúlyozta: nagy szükség volt a mentők bérkiegészítésére, bérrendezésére, de továbbra is alacsony az ágazatban dolgozók fizetése az elvégzett munkájukhoz és a felelősségükhöz képest. ”Vannak olyan dolgok, ágazatok, amelyek fejlesztése nem lehet pártpolitikai kérdés” – fogalmazott. Hozzátette: “mi, politikusok akkor járunk el a leghelyesebben, ha a szakmára bízzuk a fejlesztési irányt, és ez alapján próbáljuk meg a lehető legtöbb forrást biztosítani a tervek valóra váltásához”. Szólt arról is, hogy ígéretet kaptak a tabi mentőállomás felújítására, amelynek sorsát figyelemmel kívánják kísérni a jövőben is.

Nem elég az életpályamodell

A politikus ismertetése szerint az egyik megkérdezett mentő – aki több mint 15 éve dolgozik a szakmában és egy gyermeket nevel – arról számolt be, a bérrendezés 20-30 ezer forinttal növelte a fizetését, így a jelenlegi nettó bére 140 ezer forint körül alakul. Rig Lajos elmondta, nemcsak életpályamodellre, hanem jövőbemutató bérszínvonalra is szüksége van a mentőknek, hogy legyen elég szakember a területen, mert a jelenlegi fizetésük nemhogy a nyugati országokét, de Szlovákiáét sem éri utol. Pozsonyban egy mentőápoló 450 ezer forintnak megfelelő eurót keres – tette hozzá.

MTI Fotó: Rosta Tibor

A tabi mentőállomás – amely egy 1950-es években épült családi házban működik – a környék 13-14 ezer fős lakosságát látja el 13 fős személyzettel, havonta 100-110 kivonulással, 7-8 ezer kilométert megtéve két – egy új és egy régebbi – mentőautóval. A tabi mentőállomásra nem sajtónyilvános, azaz informális látogatásra érkező jobbikos képviselőket Pék László, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) általános orvos-igazgatója, Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője, valamint Mészáros Zoltán, a tabi mentőállomás vezetője fogadta, válaszolva a felmerült kérdésekre.

Uniós források segítettek

Az informális találkozó után az OMSZ az MTI kérdésére azt közölte, a látogatáson egyebek mellett az hangzott el, hogy a tabi mentőállomás felújításra szorul, ezért azt 2017 első felében kormányzati forrásból felújítják. Az OMSZ képviselői a látogatókat arról tájékoztatták, hogy a megye mentőállomás-hálózata az uniós program keretében 2015-ben három új állomással bővült, melyeken összesen hat új mentőgépkocsi állt szolgálatba Igalon, Böhönyén és Kadarkúton. Ugyancsak egy uniós program részeként korszerűsítés, felújítás történt Siófok, Fonyód, Marcali, Csurgó, Nagyatád, Barcs mentőállomásain, Kaposváron pedig a garázs felújítása mellett oktató, szimulációs központot, valamint új mentésirányítói helyiséget alakítottak ki.

Zajlik az erősítés

Közlésük szerint a tabi mentőállomás gépkocsiparkja idén egy új Mercedes mentőautóval korszerűsödött, a terület mentőellátását két szervezett mentőegységgel végzik, de szükség esetén Siófokról, illetve a balatonfüredi vagy sármelléki helikopterbázisról is a legmagasabb szintű segítség érkezhet a rászorulókhoz. Kérdésre válaszolva elhangzott, a mentőmunka megbecsülésének erősítése zajlik, célja a megkezdett bérfejlesztés folytatása mellett az életmentő hivatás népszerűsítése a fiatalok körében.

Szóba kerültek a mentőket ért atrocitások, fizikai támadások is. Az OMSZ képviselői ezzel kapcsolatban kifejtették, már eddig is komoly lépéseket tett a mentőszolgálat a dolgozók biztonságának fokozására, és ezt a munkát a továbbiakban is fontos feladatának tekinti.