Tőkés László lelkiismeret szerinti szavazást javasol

Tőkés László arra biztatja a romániai magyarokat, hogy szavazzanak a lelkiismeretük szerint a vasárnap tartandó parlamenti választásokon.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy nagyváradi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre beszélt erről szerdán. Az EP-képviselő sajtóirodájának a sajtótájékoztatóról szóló közleménye szerint Tőkés László elmondta: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, de jó lelkiismerettel aligha lehet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros, Bihar, vagy Hargita megyei jelöltlistájára szavazni “annak a tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította”.

Tőkés László elsősorban a Bihar megyei magyar jelöltlistát tartotta aggasztónak. Úgy vélte: ezen a listán Biró Rozália és Szabó Ödön neve a korrupt rendszer folytonosságát jelképezi. Az EP-képviselő csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában, “amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak”. Úgy vélte: Kövér László Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett, “akik meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket”, és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben. “Olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben” – magyarázta.

Arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány egy olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, és az RMDSZ Bihari vezetői látták vendégül Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és pártja több más vezető politikusát.

Tőkés László kijelentette, a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a megkérdezése nélkül hozta azt a döntést, hogy nem indul el a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette: nem tartja helyesnek ezt a döntést. Azt is megjegyezte: az RMDSZ oktalannal riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb is bekerüljön, mely mindenképpen biztosítja a parlamenti jelenlétét.