Nem elbocsátást jelent a racionalizálás az egészségügyben

Az egészségügy racionalizálására adott állami hozzájárulás célja, hogy az intézmények jobban kihasználják a kapacitásaikat. Nincs szó elbocsátásokról, éppen ellenkező a helyzet - mondta Mészáros János helyettes államtitkár.

Az egészségügyben racionalizálásra adott 15 milliárd forintnyi kormányzati támogatás nem azt jelenti, hogy elbocsátásokat terveznek a szektorban – hangsúlyozta Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tisztségviselője az M1 aktuális csatornán leszögezte, éppen ellenkező a helyzet, az ágazat humánerőforrás-problémákkal küszködik.

Az állami hozzájárulás azt célozza, hogy az intézmények jobban kihasználják a kapacitásaikat – mondta a helyettes államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár korábbi bejelentése szerint összesen 70 milliárd forint összegben biztosít támogatást a kormány a fekvőbeteg-ellátó intézményeknek.

A döntés értelmében 45 milliárd forintot adósságrendezésre kaphatnak a kórházak, 15 milliárdra a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhatnak, 10 milliárdot pedig kiemelt szakmapolitikai célokra lehet fordítani, így például járóbeteg-szakellátásra, az onkológiai ellátások javítására, valamint nagy értékű gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésére.