Jobbik: a kormánynak küzdenie kellene a korrupció ellen

A Jobbik szerint a kormánynak inkább küzdenie kellene a korrupció ellen, ahelyett, hogy kilép egy nemzetközi antikorrupciós szervezetből.

Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a Magyar Közlöny keddi száma szerint Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű szervezetből.

A jobbikos politikus azt mondta: már azt sem érti, hogy 2012-ben miért léptek be, mivel a szervezet összes törekvése ellentétes a kormány tevékenységével. Szerinte kormányzati szintre emelték a korrupciót, a törvényalkotást pedig alárendelték a “haverok bizniszének”.

Szilágyi György szóvá tette egyebek mellett, hogy nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva titkosítottak beruházásokat és nem átláthatók a jegybanki alapítványok költségei. Javítani kell a közbeszerzési adatok kereshetőségén, továbbá a családtagok vagyonnyilatkozatát is nyilvánossá kell tenni – sorolta.

A képviselő azt is kifogásolta, hogy “Fidesz-pártkatona” irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt és szinte nap mint nap előkerülnek egy miniszterhez köthető botrányok. Az offshore cégek pedig még soha nem voltak ilyen erősek Magyarországon, mint most – tette hozzá.