Vérnyomáscsökkentés tejsavóval? – magyar kutató eredményei rangos szakfolyóiratban

Egy októberben publikált, friss kutatás szerint bizonyos tejfehérjék révén csökkenthetőek a szívbetegség és a szélütés rizikófaktorai. A readingi egyetem égisze alatt a vizsgálatot fiatal magyar kutató, dr. Fekete Ágnes vezényelte le.

Kérdésünkre kifejtette, az angol állam által folyósított egyik nívós ösztöndíj tette lehetővé, hogy Angliában folytathassa kutatását. Nagyon érdekelte a táplálkozás, ezen belül pedig az a kérdés, hogy miképpen hatnak az élelmiszerek az emberi szervezetre. A readingi egyetem elsőrangú táplálkozáskutatásban, ezért is esett rá a választása. Szűkebb kutatási területe a szív- és érrendszeri (más néven kardiovaszkuláris) betegségek, valamint a tej és tejtermékek hatása eme kórokra.

Szavai szerint sokféle epidemiológiai kutatás tárta már fel, hogy a tejet nagy mennyiségben fogyasztóknak általában alacsonyabb a vérnyomásuk, mint azoknak, akik kevesebbet fogyasztanak belőle. Ennélfogva érdekes kérdésnek tűnt, hogy vajon mi lehet a tejben, ami előidézi ezt a hatást? – magyarázta.

Amerikában is végeztek egy nagy léptékű kutatást pár évvel ezelőtt, ott azt vizsgálták, hogyan lehet vérnyomást csökkenteni táplálkozással. Égisze alatt a zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, olajos magvak fogyasztása mellett szintén felmerült a tejtermékek kedvező hatása a vérnyomásra, ami ismét csak felkeltette a fiatal kutató kíváncsiságát.

Dr. Fekete Ágnes (Fotó: Readingi egyetem)

Dr. Fekete Ágnes (Fotó: Readingi egyetem)

Kifejtette, már az is ismeretes volt, hogy a fehérjék kis peptidekké lebomolva bioaktivitást, többek között vérnyomáscsökkentő hatást produkálnak, csapatával ezért fel szerette volna deríteni a mögöttes mechanizmust.

Korábban ráadásul arra is fény derült, hogy a kazein és a tejsavó – a két nagy tejfehérjecsoport – eltérő hatással jár, teljesen másképpen funkcionálnak, ami náluk is bebizonyosodott. (A kazein a sajt fő összetevője, a tejsavó pedig a sajtgyártás mellékterméke. Az utóbbi melléktermék szerepének ellenére nagy tápértékű fehérjének bizonyult.)

Egyik fő megállapításuk a tejsavó vérnyomáscsökkentő hatása. Azt viszont egyelőre nem tudták felderíteni, melyik peptid váltja mindezt ki, mert a kutatás nem célozta ezt a részterületet, de már elindítottak egy másikat megtalálására.

Kettős vak, randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatról van szó, ami szavai szerint a legerősebb kutatási fajta: ennek során precízen megtervezik a kutatást, többek között statisztikailag kiszámolják, hány emberre van szükség a bizonyításhoz.

Nyolc hétig követték az alanyokat, akik a kétféle tejfehérjét, illetve a kontrollként használt szénhidrátot véletlenszerű sorrendben fogyasztották. Minden egyes terméket nyolc hétig kellett fogyasztaniuk, amelyeket négyhetes, úgynevezett kismosásos időszak követett, amikor nem fogyasztották az önkéntesek a vizsgált terméket – fejtette ki.

Szív- és érrendszer. (Fotó: Shutterstock)

Szív- és érrendszer. (Fotó: Shutterstock)

A felhasznált fehérje nagyon jó minőségű volt, a lehető legkisebb eljárási folyamatoknak tették ki, igyekeztek megőrizni valódi komplexitását. Eredményeik szerint a tejsavó körülbelül 3 higanymilliméterrel tudta csökkenteni a 24 órás szisztolés vérnyomást, a diasztolést pedig kisebb mértékben. (Szisztolés vérnyomás a szív dobbanásakor jelentkező nyomás, míg a diasztolés a két dobbanás közötti érték.)

Ezt nagyon fontos eredménynek tartják, mert bár kicsi a nyomáscsökkenési érték, a populációra vetítve szignifikáns hatást érhetnek el a tejfehérje fogyasztásával, körülbelül 8 százalékos csökkenés várható a jövőben szív- és érrendszeri betegségekben. Sőt, a tejsavó a koleszterin – a kardiovaszkuláris betegség rizikóját növelő vegyület – szintjét is csökkentette, de ebben mellette már a kazein is jeleskedett. Eme utóbbi a vérnyomásra viszont nem volt hatással – tette hozzá.

Csapatával egyféle dózist használt, ezáltal egyelőre nem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy a kétszeres dózis erősebb hatást érne-e el a vérnyomás csökkentésében. A fogyasztott mennyiséggel kapcsolatban elmondta, meggyőző tudományos bizonyíték nincsen rá, hogy a tejfehérje vesebetegséget okozna, de már összefüggésbe hozták vele.

A legfrissebb eredmények szerint egészséges embernél a nagyobb fehérjebevitel sem okoz veseproblémát, viszont akik ilyesmivel küzdenek, azoknak figyelniük kell a mennyiségre.

 

Illusztráció - tejtermékek. (Fotó: Connection/REX/Shutterstock)

Illusztráció. (Fotó: Connection/REX/Shutterstock)

Dr. Fekete Ágnes kifejtette, hipotézisük alapján elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a tejfehérjék tudják-e jobban csökkenteni a vérnyomást, vagy a kontrollanyag. Azt is össze akarták hasonlítani, hogy a tejsavó vagy a kazein hatékonyabb-e ebben, illetve átfogó képet szerettek volna kapni a kardiovaszkuláris rendszerről a tejfehérjék kapcsán.

Ennek folytán sok mindent vettek szemügyre, a koleszterint és a gyulladásos faktorokat, sőt az érfal rugalmasságát is. Az eredmények szerint a tejsavó szinte mindig jó hatással van a kardiovaszkuláris rendszer egészére, a koleszterinre és az érfalra is, sőt még egy gyulladásos faktorra is. A kazein a vérnyomásra semleges, a koleszterinre és az érfalra jótékony hatással volt – fejtette ki.

A táplálkozással kapcsolatban hangsúlyozta, az étel nem gyógyszer, a kiegyensúlyozott táplálkozás maga preventív orvoslás, vagyis a betegségek megelőzésére jó, illetve a gyógyszeres kezelés megfelelő kiegészítője tud lenni.

Ha valaki nem szereti a folyadék tejet, a fermentált tejtermékek, mint például a joghurtok, kefírek is jótékonyak a szervezetre. Kiemelte viszont, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozásban semmiféle tápanyagot sem szabad tiltólistára helyezni, kivéve, ha valakinek kimutatott allergiája van, mert az allergént mindenképpen el kell kerülni.

Továbbá hozzátette, hogy a fogyasztók sokszor méltatlanul ítélik meg a tej és tejtermékek szerepét a táplálkozásban, pedig az szerves része lehet a kiegyensúlyozott és egészséges étkezésnek.

A fiatal kutató a későbbiekben szeretné továbbvinni ezt a vizsgálatot, mert nagyon érdekesnek tartja azt is, hogy milyen hatása van a tejsavónak a szénhidrát-anyagcserére.

A kutatást az American Journal of Clinical Nutrition folyóirat közölte.