Szijjártó: a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején

A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közmédiának nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a december 1-jei román megemlékezéseken.

Hangoztatta, hogy furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar-Kínai “Egy övezet, egy út” Munkacsoport Első Konferenciájának megnyitóján Pekingben 2016. november 30-án. (MTI/AP/Ng Han Kuan)

“Ezért megtiltottam minden külképviseleten dolgozó magyar diplomatának és mindenkinek, aki a külügyminisztériumban dolgozik Budapesten, hogy részt vegyen akár Magyarországon, akár külföldön rendezendő román nemzeti ünnepi alkalmakon” – húzta alá Szijjártó Péter.

Széttárják kezüket Bukarestben

A bukaresti külügyminisztérium “meglepődve és értetlenül” vette tudomásul a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium döntését, amellyel megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett fogadásokon és ünnepségeken.

A román külügyminisztériumot a Digi 24 román hírtelevízió reagáltatta csütörtökön a budapesti döntésre.

“Egy ilyen döntést nehéz megérteni, annál is inkább, mivel egy ország értékei és nemzeti jelképei iránti tisztelet vitathatatlanul magának az Európai Uniónak és az atlanti közösségnek az alapértékei közé tartozik. Románia mindig is mélyen elkötelezett volt és marad ezen értékek tisztelete mellett” – hangoztatta a Digi 24-hez eljuttatott közleményében a bukaresti külügyminisztérium.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.