Háromnapos erdélyi körúton vesz részt Kövér László

A bukaresti parlamenti mandátumot szerző erdélyi politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az erdélyi magyarság autonóm módon dönthessen az oktatásáról, de legalábbis az eddigiekhez képest nagyobb befolyásra tegyen szert a jövője formálásában – mondta Kövér László Csíkszeredában.

Az Országgyűlés elnöke minderről azt követően beszélt hétfőn, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületében az erdélyi magyar nyelvű oktatásról szóló kerekasztal-beszélgetésen vett részt oktatási szakemberekkel, politikusokkal.

Kövér László szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás problémáinak egy része abból fakad, hogy a közösségnek nincsen lehetősége gondoskodni arról, hogy az oktatási rendszere a közösségnek a szülőföldön magyarként való megmaradását szolgálja. Hozzátette: olyan oktatási kérdések is szóba kerültek a beszélgetésen, amelyek az egész világ oktatásügyére, vagy az egész közép-európai régióra, így Magyarországra is érvényesek.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j) sajtótájékoztatót tart a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületében az erdélyi magyar nyelvű oktatásról szóló kerekasztal-beszélgetés után 2016. november 28-án. Mellette Ráduly Róbert polgármester. MTI Fotó: Veres Nándor

Az Országgyűlés elnöke Ráduly Róbert csíkszeredai polgármesterrel közösen tartott rövid sajtótájékoztatót. Kijelentette: ezzel azt is jelezni szeretné, hogy a magyar kormány mindig ki fog állni azon közösségi vezetők mellett, akiket megítélése szerint a magyarság érdekéért történő kiállásuk miatt ér retorzió. (Raduly Róbert ellen hivatali visszaélés miatt folyik bírósági eljárás)

Az Országgyűlés elnöke arra is kitért, hogy háromnapos erdélyi körútjával azt szeretné elősegíteni, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása mögé a magyar választók is beálljanak. Hozzátette, az erdélyi magyar emberek jelenlegi helyzetében az összefogás, az együttműködés, a bukaresti képviselet megerősítése az egyedüli lehetőség, mert azok a problémák, amelyekkel a magyarság szembesül, és amelyeket évek óta maga előtt görget, a bukaresti képviselet nélkül nem oldhatók meg.

Kövér László nyomatékosította: az anyaország igyekszik támogatni az itteni magyarokat, hogy magyarként megmaradjanak a szülőföldjükön. Ehhez az oktatásügyben, a diplomáciában, a gazdaságban igyekszik segítséget nyújtani. “A magyar érdekképviseletnek természetesen elsősorban itt kell megfogalmazódnia Erdélyben, Székelyföldön. Itt kell erősnek lenni. Ehhez mi csak egy kiegészítő, kisegítő támogatást nyújtunk. A Sapientia léte önmagában is ennek a szimbóluma” – fogalmazott Kövér László.

Ráduly Róbert kijelentette: az RMDSZ és az MPP összefogásának akkor és úgy van értelme, ha kritikus tömeg támogatja december 11-én, a romániai parlamenti választásokon.