Startup cégek is indulhatnak az innovációs nagydíjon

A 2014 január 1. után alapított cégek indulhatnak a startupoknak kiírt külön versenyben.

Startup cégek is indulhatnak a 25. Innovációs Nagydíj pályázatán, nekik külön kategóriát is indítottak – mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorfolyamában.

Elmondása szerint a 2014 január 1. után alapított cégek indulhatnak a startupoknak kiírt külön versenyben. A zsűri három szempont szerint értékeli a beérkezett pályázatokat: a legfontosabb a gazdasági eredmény, de fontos az innováció foka, illetve az ötlet társadalmi hasznossága is. A 19 tagú zsűri a legjobb tíz pályaműről titkosan szavaz, a díjátadó március végén lesz.

Antos László hangsúlyozta: Magyarországon néhány százra tehető az innovációval foglalkozó cégek száma, míg a hasonló méretű Ausztriában kétszer ennyi társaság specializálódott erre a tevékenységre. Fontosnak nevezte, hogy az állam ösztönözze az innovációs tevékenységet akár állami megrendelés útján is.