Csábító és veszélyes gyerekruhákat találtak

Szinte elengedhetetlen díszítőelemei a kislányruháknak a gyöngyök, flitterek, virágok, de vigyázzunk, mert a nem megfelelő rögzítés akár fulladást is okozhat a pici gyerekeknél. Ellenőrzéskor több veszélyes terméket is begyűjtött a hatóság.

Fulladásveszélyes kisgyermekruhákat és -cipőket talált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság (NFH) a kereskedőknél végzett vizsgálatakor. A szervezet szóvivője, Vermes Bella elmondta, három éven aluli gyermekeknek szánt textilruházati termékeket, illetve lábbeliket ellenőriztek. A teszt során a termékekről kis darabkák, díszítések váltak le, amelyek a gyermekek számára fulladásveszélyesek.

Már ránézésre gyanúsak

A fogyasztóvédelmi hatóság minden évben ellenőrzi a boltokban kapható díszes ruhákat és cipőket, és az összes gyanús darabot tüzetes vizsgálatnak vett alá akkreditált laboratóriumban.

A gyermekruháknál és cipőknél azt nézték, hogy le lehet-e róluk szedni olyan kis alkatrészt, amit a gyerek a szájába vehet, mert innentől a termék már fulladást okozhat – mondta el Várfalvi Bálint laboratóriumi mérnök.

Többnyire azokat a termékeket vásárolják meg a hatóság emberei, amelyek szemmel láthatóan is silány minőségűek. Mint a mérnök kitért rá, nagyon sok olyan díszítőelem van, amit csak ragasztóval rögzítenek a ruhán, például strasszok, flitterek. Ezek pedig általában lejönnek, ha a ragasztás nem megfelelő. Vannak varrott gyöngyök is, amelyek szintén leválhatnak, ha a varrás elszakad.

A nadrágoknál is figyelni kell

A farmerek szegecseivel, gombjaival nem szokott gond lenni, de a nadrágokra tett fémkeretes strasszok nem szokták sokáig bírni. A tanulság, hogy a vásárló, tüzetesen nézze meg azt a ruhadarabot, amit a pici gyerekeknek szeretne vásárolni.

Szilvási Kata olyan baba-mama blogot vezet, ahol gyakorlati tanácsokat ad anyukáknak a picik öltöztetésével kapcsolatban. A díszítésére is van olyan ötlete, ami feldobja a babaruhákat, és egyáltalán nem veszélyes a babákra nézve.

A mamba.hu blog gazdája szerint érdemes hímzett díszes vagy nyomott mintás darabokat választani, de otthon textilfestékkel is biztonsággal dekorálhatók a gyerekruhák.

Arra is érdemes figyelni, főleg a bodyknál, kombidresszeknél, hogy ne legyen nagyon kiálló vagy kidudorodó díszítőelem a textilen, mert az hason fekvéskor zavarja a babát.

Veszélyes és káros cipők

A hatóság nemcsak a textilruhákat, de a piciknek gyártott cipőket is górcső alá vette, mert a gyártók ezekre is előszeretettel tesznek veszélyes elemeket.

Várfalvi Bálint elmondta, a lábbelik egy részére is nagyon sok olyan gyöngy van felvarrva, úgy, hogy a rögzítés nem megfelelő szilárdságú, a dísz leszakadhat és szintén könnyen szájba kerülhet. Szóval, a kis cipőkön se legyen semmi, az a legbiztonságosabb.

Alap a jó cipőtalp

Szabó Miklós Károly gyermekortopéd szakorvos hangsúlyozta, a kisgyerek-cipőkkel szemben a fő elvárás, hogy a talpuk hajlékony legyen. A rugalmasság azért fontos, mert a járáskezdő gyerek egyik legfontosabb mozdulata a lábujjhegyre állás, ami merev talpú cipőben nem lehetséges.

Hozzátette, a lábujjhegyre álláshoz a közhiedelemmel ellentétben, nem csak az Achilles-ínra van szükségünk, hanem néhány más ínra is, illetve mozgásszervre, például a hátulsó sípcsonti izomra – elsősorban ez felelős a boltozat emeléséért.

Figyeljünk tehát oda a pici ruhák, cipők díszítésére, és utóbbiak talpára is.

A Nemzeti Fogyasztóvédelem Hatóság a szóban forgó kifogásolt ruhák árusítását betiltotta.