Vezető helyett ellenfelet választanak a franciák

Két legyet ütöttek egy csapással a francia szavazók: Nicolas Sarkozy volt államfő kiütésével olyan politikusokat tartottak bent az elnöki poszt utáni konzervatív versengésben, akik a lehető legtávolabb állnak a rettegett identitási témák szélsőséges megközelítésétől. A Politico hétvégi cikkében arra is kitért, hogy a franciák valójában nem a "kiválasztott" jelöltre szavaztak, hanem arra, aki kiütheti a nyeregből az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Marine Le Pent.

Tíz év után végleg búcsút mondott a francia jobboldal Nicolas Sarkozy volt államfőnek. A Köztársaságiak párt szavazói a konzervatív Francois Fillon reformer politikusba vetették hitüket, aki a hazai munkahelyi reformok mellett az Iszlám Állam visszaszorításának érdekében még Aszad elnökkel is együttműködne.

Párizs, 2016. november 20. Az ellenzéki jobboldali Köztársaságiak párt elnökjelöltségéért versengő Francois Fillon volt francia miniszterelnök (k) párizsi kampányközpontjába érkezik 2016. november 20-án, miután ő szerezte a legtöbb szavazatot a párt előválasztásának első fordulójában. (MTI/AP/AFP pool/Thomas Samson)

Minden Marine Le Penről szólt, 

De a polgárokat nem csupán a konzervatív eszmék iránti lelkesedés hajtotta a szavazófülkékhez. Az előválasztás közel 4 millió résztvevője “a nyugodt jobboldal” támogatása mellett egyben Marine Le Pen szélsőjobboldali vezető ellen is voksolt, aki könnyedén megverte volna a kiejtett Sarkozyt a májusi szavazáson – írja a Politico. A baloldali szavazók 15 százaléka ment el szavazni, a szélsőjobbosok közül pedig 9 százalék próbált meg beleszólni a versengés kimenetelébe.

“2002-ben a baloldali szavazók Jacques Chiracra voksoltak, hogy megállítsák  Jean-Marie Le Pent. Most ugyanez történik, csak korábban kezdődik. Mindannyian tudjuk, hogy már most az elnökválasztás sűrűjében vagyunk” – mondta egy baloldali szavazó, aki Alain Juppéra voksolt, mivel Sarkozyt vesztes jelöltnek tartotta.

Marine Le Pen szavazóbázisa ugyanebből a megfontolásból voksolt Sarkozyre: “Sarkozy a legjobb ellenfél Le Pen számára a 2017-es elnökválasztáson, mivel nem fog sok szavazatot kapni, és ki sem lát a jogi botrányokból” – vállalta büszkén Sarkozy-voksát egy szélsőjobbos szavazó.

Marine Le Pen (Fotó: EPA/SEBASTIEN NOGIER)

Rekordot döntött a részvétel, de a felmérésekkel vigyázni kell

A francia jobboldal először rendezett minden választó számára nyitott jelöltállító előválasztást az elnökválasztás előtt fél évvel. A részvétel aránya rekordokat döntött az öt évvel ezelőtti 2,6 millió szavazathoz képest, mivel a választás tétjére való tekintettel a baloldali és a szélsőjobboldali szimpatizánsok egy része is részt vesz a jobboldali előválasztáson.

Francois Hollande népszerűségének rohamos csökkenése miatt sokan úgy gondolják, hogy a jobboldali előválasztások győztesét egyenes út vezeti majd az elnöki székhez, mivel Le Pen  - egyre növekvő népszerűségének ellenére – még mindig ellenérzést vált ki sok franciából szélsőségesnek tartott nézetei miatt. De az amerikai elnökválasztásból kiindulva hiba lenne túlbecsülni a felmérések pontosságát.

Párizs, 2016. november 21. 2011. március 22-én a párizsi nemzetgyűlésben készített kép Francois Fillon akkori francia miniszterelnökről (b) és Alain Juppé akkori francia külügyminiszterről. Az ellenzéki jobboldali Köztársaságiak párt elnökjelöltségéért tartott 2016. november 20-i előválasztáson Fillon és Juppé maradt versenyben, így november 27-én közülük kerül ki a párt 2017-es államfőjelöltje. (MTI/AP/Remy de la Mauviniere)

Párizs, 2016. november 21.
2011. március 22-én a párizsi nemzetgyűlésben készített kép Francois Fillon akkori francia miniszterelnökről (b) és Alain Juppé akkori francia külügyminiszterről. Az ellenzéki jobboldali Köztársaságiak párt elnökjelöltségéért tartott 2016. november 20-i előválasztáson Fillon és Juppé maradt versenyben, így november 27-én közülük kerül ki a párt 2017-es államfőjelöltje. (MTI/AP/Remy de la Mauviniere)

Pofon a centralista irányvonalnak

Az előválasztáson a liberális reformok és irányváltás dominált  Francois Hollande jelenlegi szocialista államfő politikájával szemben.

Francois Fillon elsöprő, 44 százalékos győzelme az első fordulóban kudarcot jelent az Alain Juppé által képviselt centrista irányvonal számára is. Bordeaux polgármestere két éve a legnépszerűbb francia politikus, 28 százalékos eredményével azonban csak második helyen jutott be a jövő vasárnapi második fordulóba, és kétséges, hogy javítani tud-e az eredményen.

Jérome Fourquet, az IFOP közvélemény-kutatóintézet elemzője szerint Fillon ideális keveréke Nicolas Sarkozynek és Alain Juppének. Karakterében benne van Juppé ünnepélyessége és tekintélyt parancsoló személyisége, ugyanakkor programjában Sarkozyhez hasonlóan radikális változást ígér a bevándorlást és az iszlámot illetően, de az exelnöknél sokkal visszafogottabb és kevésbé populista módon. “Ez megfelel annak, amit az igazi jobboldali emberek akarnak” – véli az elemző.

Párizs, 2016. november 21. Az ellenzéki jobboldali Köztársaságiak párt elnökjelöltségére pályázó Nicolas Sarkozy volt francia elnök nyilatkozik Párizsban 2016. november 20-án, miután kiesett a versengésből a párt előválasztásának első fordulójában. (MTI/EPA pool/Ian Langsdon)

Fillon, a nagy befutó

Francois Fillon három pilléren, a liberális gazdaságpolitikán, az erős közbiztonságon és a konzervatív társadalomszemléleten alapuló programjával a jobboldal középpontjába tudott kerülni az elmúlt hetekben. Gazdasági téren a 35 órás munkahét eltörlését, a vállalkozások járulékainak 50 milliárd eurós csökkentését és a közszféra félmilliós leépítését ígéri. A hét jelölt közül ő az egyetlen, aki eredetileg a házasság intézményének a homoszexuális párokra való kiterjesztését engedélyező törvényt is eltörölte volna, ezt a javaslatát azonban a kampányban annyiban módosította, hogy az örökbefogadást korlátozná a meleg pároknak, a házasodást nem tiltaná meg.

Francois Fillon a második forduló nagy esélyesének számít. Egyrészt azért, mert jelentős fölénnyel, 44 százalékkal nyerte meg az első fordulót, másrészt azért, mert Nicolas Sarkozy őt támogatja, annak ellenére, hogy a két politikus között soha nem volt felhőtlen a viszony. ”Úgy tűnik, Francois Fillon értette meg a leginkább azokat a kihívásokat, amelyek előtt Franciaország áll. Rá fogok szavazni (a második fordulóban)”- közölte Sarkozy a vereség után.