Trump kiválasztotta embereit három kormányzati vezető tisztségre

Három kormányzati vezető tisztségre kiválasztotta embereit Donald Trump leendő amerikai elnök, s ők elfogadták a felkérést - közölte pénteken Trump stábjának a hatalomátadás zavartalan lebonyolításáért felelős tisztségviselője.

A  megválasztott republikánus elnök Mike Pompeo képviselőt kérte fel a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának tisztségére. Nemzetbiztonsági tanácsadója Michael Flynn nyugalmazott tábornok, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) egykori vezetője lesz, Jeff Sessions szenátor pedig igazságügyi miniszterként fog szolgálni a Trump-kormányzatban.

A tisztségekkel kapcsolatos hivatalos bejelentés a nap folyamán várható – tette hozzá a neve elhallgatását kérő tisztségviselő.
Sessions kiválasztásával Trump egy őt a kampány során támogató szenátort jutalmazott, akinek vaskalapossága és a migráció témájában tett időként vérlázító kijelentései illeszkednek a megválasztott elnök által követett irányvonalhoz.

Wilkes-Barre, 2016. október 11.Donald Trump republikánus párti elnökjelölt kampánygyűlést tart a Pennsylvania állambeli Wilkes-Barre városban 2016. október 10-én. Az Egyesült Államokban november 8-án tartják az elnökválasztást. (MTI/AP/The Citizens’ Voice/Christopher Dolan)

(MTI/AP/The Citizens’ Voice/Christopher Dolan)

Az igazságügyi tárca leendő vezetője ellenzi, hogy a papírokkal nem rendelkező bevándorlók állampolgárságot kaphassanak az Egyesült Államokban, és támogatja Trump mexikói határfalra vonatkozó ötletét is. A 69 éves, tapasztalt jogásznak telefonon ajánlották fel a tisztséget a CBS News amerikai hírcsatorna értesülései szerint. A Bloomberg úgy tudja, hogy a poszt másik várományosa, Ted Cruz szenátor értesítette Sessions-t csütörtök éjjel arról, hogy ő kapta meg a tisztséget.
Trump stábjának csütörtöki közleményéből az derült ki, hogy a megválasztott elnököt lenyűgözte Sessions munkássága.

“Bár egyelőre semmi sem végleges, és Trump többekkel is kapcsolatban van a kormányalakítás miatt, a leendő elnököt hihetetlenül lenyűgözte Sessions szenátor kiváló munkája” – állt a közleményben.

Az alabamai szenátor azonban ellenállásra számíthat kinevezése felsőházi megerősítése során. 1986-ban Sessions rasszista megjegyzések miatt 50 éven belül a második olyan szövetségi bírójelölt volt, akit nem erősítettek meg tisztségében.

Az elmúlt napokban egymásnak adták a kilincset a politikusok Trump manhattani irodájában, a leendő elnök több korábbi bírálójával is egyeztetett, köztük Mitt Romney republikánus párti volt massachusettsi kormányzóval. Sajtóhírek szerint Romney kaphatja a külügyi tárcát Trump-kormányzatban.