Sok szülőnek még mindig fogalma sincs, mit csinál a gyereke az interneten

Vajon mitől lesz valaki jó digitális szülő? Hasznos-e, ha gyermekünknek időkorlátokat állítunk fel az internet használatára? Mi az a 2x2-es szabály, és hány évesen adjunk először digitális eszközt a gyermekünk kezébe? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Digitális szülők 2016 elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen a különféle területről érkező szakemberek.

A digitális eszközök átírják a mindennapi életünket, viselkedésünket, szokásainkat, a család működésének dinamikáját. A szülők frusztrálva érezhetik magukat, látva, hogy kicsúszik a kezükből gyermekük irányítása, átveszi azt a közösségi média, az internet, a kortárs csoport.

A mai oktatási rendszer ugyan okos felhasználókat nevel, ám ez ma már nem elég. Olyan fiataloknak kellene elhagyni az oktatási rendszert, akik tisztában vannak azzal, hogy az információs társadalomnak milyen infrastruktúrájában kell élni és dolgozni, de azzal is, hogy ezeket a struktúrákat ők már képesek befolyásolni – mondta a Budapesten megrendezett Digitális szülők 2016 nevű kerekasztal-beszélgetésen Molnár Szilárd, a  Nemzeti Informatikai és Hírközlési Tanács (NHIT) munkatársa.

Fotó: Shutterstock

Sok szülőnek még mindig fogalma nincs, mit csinál a gyereke az interneten (Fotó: Shutterstock)

Egy, a napokban megrendezett konferencián neves pszichológusoktól az hangzott el, hogy 14 éves gyerekeket nem szabadna IKT-eszközök ( Információs és Kommunikációs Technológiák – a szerk.) közelébe engedni, az oktatási munkacsoport azonban úgy látja, hogy 14 éves korban már inkább kódolással, programozással, algoritmikus gondolkodásmóddal kellene a gyerekeknek tisztában lenniük – hívta fel a figyelmet Molnár Szilárd.

A mai szülőknek a tudásuk már nem elég ahhoz, hogy segítsék a fiatal generációt, azt ugyanakkor mindenképpen át kell adni, hogy ezek milyen veszéllyel járnak – vélte a szakember.

„Mintha autópályán robognánk”

„A digitális kultúra kutatása olyan, mintha autópályán robognánk és közben szerelnénk a motorháztetőt” – fogalmazott a beszélgetésen Rab Árpád, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpont kutatója. A szakember szerint a digitális kultúra úgy működik, mint egy finom háló, ami rátelepül a használókra, és ahogyan az emberiség már oly sokszor megtette, újraprogramozza az ember agyát és a viselkedését. Véleménye szerint ugyanakkor sok pozitív lehetőség rejlik a digitalizációban, de „ha rettegünk tőle”, az nem jó irány. Úgy vélte, célzott programokra, projektszintű, mentoralapú oktatásra lenne szükség.

Lelkisegély a közösségi média miatt

Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy nem gondolja, hogy egy 14 éves gyereknek nem kell digitális eszközt adni a kezébe.

Ugyanakkor ő is azt emelte ki, hogy a digitális eszközöknek lehet jó és rossz oldala – mindkettővel gyakran találkoznak munkájuk során. Az alapítvány alapszolgáltatása ugyanis lelkisegély-szolgálat, a tizenévesek elsősorban kapcsolati problémákkal, közösségi problémákkal, az iskolai zaklatással, kudarcélményekkel, függőségekkel fordulnak hozzájuk, ma pedig már jól látható, hogy a közösségi életük, a kapcsolatteremtés, a kapcsolat fenntartása, az önmegmutatás egyre nagyobb hányadában online zajlik.

„Ezek esetlegesen azért vehetnek rossz irányt, mert nem biztonságosan, nem átgondoltan használják a fiatalok az internetes fórumokat. Fontos tudnunk, hogy a szülők, nagyszülők generációjának rengeteg tudása, élettapasztalata van konfliktuskezelésről, lojalitásról, tisztességről, versenyről. Ugyanez zajlik a neten is, és bár más környezetben, ám a dinamika, a motiváció ismerős lehet például egy ötven éves embernek. Abban szeretnénk a tizenévesekkel közösen gondolkozni, hogy hidakat teremtsenek. Bár ők tudják, hogyan kell beállítani a Facebook-borítóképet, a nagymama viszont nem érti, mi az, hogy borítókép, és mi az, hogy Facebook. Ám azt, hogy mit szeretnék megmutatni a családnak, barátoknak, vagy az egész világnak, erről a nagymamának is vannak gondolatai” – fogalmazott a szakember.

Fotó: Shutterstock

2×2: 2 éves korig semmilyen képernyővel ne találkozzon a gyermek, ezután napi 2 órában kellene maximálni ezt az időt (Fotó: Shutterstock)

Finn program a magyar iskolákban

Fehérpataky Balázs, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa egy ifjúsági erőszakellenes program, a KIVA hazai tapasztalatairól beszélt a kerekasztal-beszélgetésen.

A Finnországból eredő, bántalmazáskezelő és csökkentő program lényege, hogy az osztályközösség havonta részt vesz egy másfél órás, interaktív játékban. A cél az, hogy 10 alkalommal olyan normarendet alakítsanak ki a közösségben, amely nem tolerálja a bántalmazás jelenségét.

A bántalmazás nem konfliktuson alapszik, sokkal inkább arról van szó, hogy a bántalmazó pozícióját igyekszik megmutatni a tetszőleges áldozatnak, aki csak azért specifikus személy, mert abban a szituációban a legkevesebb kockázattal lehet őt választani a bántalmazó részéről – magyarázta Fehérpataky Balázs.

A program másik lába egy esetkezelés: amennyiben a bántalmazás megtörténik, és a felnőtt ezt érzékeli, akkor a bántalmazásos helyzetet az erre kiképzett kis 3-5 fős csapat tudja megfelelő módon kezelni a bántalmazóval és az áldozattal, valamint a közösséggel is. A módszer lényege, hogy a kívülállókat, a csendes tömeget átviszik a bántalmazó oldaláról az áldozat oldalára.

A programot már három iskolában használják.

Az internetes zaklatás a való életben kezdődik

Fehérpataky Balázs hangsúlyozta azt is, hogy a bántalmazás része a cyber bullying is, vagyis az internetes zaklatás.

Finnországban, illetve más Nyugat-Európai országokban készített felmérések eredményei azt támasztották alá, hogy a felső tagozatos gyerekek esetében az internetes bántalmazás nagymértékben kapcsolható a tradicionális bántalmazáshoz, egyfajta meghosszabbítása az iskolai bántalmazásnak.

2014-ben készült egy országosan reprezentatív felmérés a témában (amely Magyarországon az első ilyen típusú reprezentatív kutatás volt) és kiderült, hazánkban ugyanez a helyet: ha ezt a korosztályt virtuális bántalmazás éri, akkor az 80 százalékban valós partnerektől érkezik.

A bántalmazók ott folytatják a neten, ahol az iskolában abbahagyják – magyarázta Fehérpataky Balázs.

Hány éves korban ülhet képernyő elé a gyerek?

A kerekasztal-beszélgetésen a szülők tudatos médiahasználatra nevelésről szóló hazai és nemzetközi kutatások eredményeinek áttekintése mellett a szakértők arra is keresték a választ, mi a jó megoldás, melyek az elfogadott ajánlások az IKT-eszközök használata terén, amelyek mentén a magyar családok is elindulhatnak.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) ajánlására az elmúlt években nagyon sok esetben hivatkoztak, amely az úgynevezett 2×2-es szabályra épül.

Eszerint 2 éves korig semmilyen képernyővel ne találkozzon a gyermek, ezután napi 2 órában maximáljuk ezt az időt – magyarázta Ságvári Bence, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos munkatársa, aki hozzátette, hogy ugyanakkor fontos látni, hogy bár Amerikában még mindig nagyon sokat tévéznek, ez a magyar médiában is ismerős hivatkozási alap volt.

Néhány héttel ezelőtt a szervezet felülvizsgálta a kérdést, ezt követően pedig módosították az eredeti ajánlást: eszerint 18 hónapos kor alatt is lehet képernyőnek kitenni a gyereket, utána 18 és 2 év között már színvonalas, minőségi tartalommal találkozhat gyermekünk, de szigorúan a szülőkkel együtt – mutatott rá a szakember.

Váljunk digitális mentorrá!

2 és 6 év között is ajánlott, hogy a szülők együtt végezzék ezt a tevékenységet – tette hozzá a szakértő, kiemelve, hogy azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a mennyiségi szemlélet eltűnt az ajánlásból, és a minőségre került a hangsúly.

Az ajánlás arra is kitér, hogy 6 éves kor felett még többet is lehet engedni a gyerekeknek; már nincs időbeli limit, de folyamatosan monitorozni kell a tartalmat. A szemléletmódban végbemenő váltás azt mondja ki, hogy digitális mentorrá kell válni a szülőnek – húzta alá.

A szakember arról is beszélt, hogy az amerikai kutatási eredményeket nemrégiben összevetették, és ellentmondó eredmények születettek az oksági kapcsolat tekintetében.

Stockphoto - Okostelefon - Tablet - Apa - Fiú - Szülõ - Gyerek

2 és 6 év között is ajánlott, hogy a szülők együtt üljenek a képernyő elé gyermekeikkel (Fotó: Shutterstock)

Miért kövér a gyerekünk?

„Ez azt jelenti, hogy nem biztos, hogy azért kövér a gyerek, mert sokat ül a tévé előtt. Bár nyilvánvalóan létezik korreláció, de figyelembe kell venni az egyéb körülményeket is. A szülőnek látni kell, hogy például alszik-e eleget, vannak-e barátai, hobbija, milyenek az eredményei, a digitális technológiát aktív, kreatív módon használja-e fel, tanul-e kódolni stb.” – fogalmazott, hozzátéve, hogy folyamatosan mozgó célpontra próbál mindenki lőni és nehéz tudományosan igazolni, mi a jó, mi a helyes.

Az interneten számos oldalt találunk, amely segítségünkre lehet abban, mitől lehetünk jó digitális szülők, és amelyekkel például elkészíthetjük saját, otthoni eszköz-szabályrendszerünket: letölthetünk egy nyomtatványt, amelyre felírhatjuk a családtagok nevét, korát, majd feljegyezhetjük, mit vállalunk. Például megígérjük, hogy az asztalnál nem nyomkodjuk a telefonunkat – nem csak a gyerekek, a szülők sem.

Székely Levente, a Kutatópont igazgatója egy magyar reprezentatív kutatásról számolt be a beszélgetésen.

A felmérésből kiderült, hogy egy tipikus magyar család otthoni technológiai eszközökkel való gondolkodását és az ehhez kapcsolható szabályokat tekintve a szülők inkább még mindig a tévés tartalomtól féltik a gyermekeket, és úgy érzik, ott inkább jelen van az erőszak, az online világ pedig sokkal kevésbé megítélhető számukra. Ugyanakkor már ez a terület is megjelent, mint félelem – ismertette a szakember az eredményeket.

Lelepleződtek a szülők

Egy másik, a 2000-es évek elején készült kutatást kiemelve Székely Levente elmondta, hogy a szülők és gyerekek válaszait összekötve születtek bizonyos eredmények, amelyekből kiderült, hogy az elvárt válaszok lelepleződtek.

„Látszik, hogy mi szülők szeretnénk megfelelni a jó szülő képnek, ami azt jelenti, együtt fogyasztunk médiát, képesek vagyunk mentorálni őket. Ám a kutatásból kiderült, hogy a szülők kevésbé értik, mit csinál a gyermek, mivel foglalkozik online, felülbecsülik az iskolai feladatokhoz kötődő internethasználatot és alulbecsülik a más dolgokra fordított időt. A kép ugyanakkor reális, a válaszok igazodtak egymáshoz, de van olyan jól megragadható csoport, ahol a szülőknek fogalmuk sincs, mi történik az interneten” – magyarázta.

A szakember is azt hangsúlyozta, hogy alapvetően a szülők nem a tartalmat szűrik, hanem az időt.

Internet jutalomként?

„Azt próbálják meg elérni, hogy egyfajta jutalomként, szabadidőként tekintsenek a gyerekek az internetre, az új média eszközök használatára, például a leckeírás, takarítás elvégeztével internetezhetnek. A tartalmi kérdésekkel jóval kevesebbet foglalkoznak.”

Székely Levente arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány a 2000-es években készített World Internet Project keretein belül magyar kutatási alanyoknak is feltették azt a kérdést, milyen módon gátolják meg a káros tartalmak jelenlétét az eszközökön, valamint hogy használják-e a szoftvereket erre a célra.

A kérdést most 10 év elteltével ismét feltették a kutatásban résztvevőknek, és kiderült, alig változott a helyzet: bár jóval tájékozottabbak a szülők, de összességében ugyanolyan arányban, vagyis alig alkalmazzák ezeket az eszközöket.