Bebukott egy orosz hátterű piramisjáték

Piramisjáték szervezésének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Kairos nevű, Multi Level Marketing rendszerben működő cég ügyében - írja a Magyar Hírlap.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lapnak elmondta, hogy a nyomozást Tényi István beadványa alapján rendelték el. A vizsgálatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja le.

Képünk illusztráció (Stockphoto)

Képünk illusztráció (Stockphoto)

Mint írták, az index.hu korábban részletesen foglalkozott a vélhetőleg orosz háttérrel, Oroszországban bejegyzett céggel, amely azt ígérte, hogy kötelékében bárki meggazdagodhat: ehhez azt kell tenniük, hogy más felhasználók számára háttértárat kell biztosítaniuk saját számítógépükön, amelyet naponta meghatározott ideig bekapcsolva kell hagyniuk.

A rendszerbe belépőknek regisztrációs díjat kell fizetniük, a befektetőiknek évi két és félszeres hozamot ígérnek. A cég termékének pilótajáték-jellegét az is erősíti, hogy bár a tagok saját pénzüket kockáztatják, a hozam eléréséhez folyamatosan új tagokat kell toborozniuk.