Nógrádi: tetszik, nem tetszik, itt a megoldás

A szakértő számottevő változást vár az Egyesült Államoktól és megerősítette, hogy az USA nélkül semmilyen koalíciót nem lehet létrehozni.

Bomba robbant Németország főkonzulátusa előtt az Észak-Afganisztánban található Mazar-I-Sharifban csütörtökön. Négyen meghaltak. A tálibok vállalták magukra a terrorcselekményt, egy korábbi NATO beavatkozás miatt. Szombat reggel Afganisztánban, a bagrami légi bázison, azaz a legnagyobb amerikai támaszponton történt robbanás. Sajtóhírek szerint legalább négy ember meghalt és 14-en megsérültek.

Hol lesz a vége?

Kezdték a németekkel és folytatták az amerikaiakkal, nem tudni, hogy ennek hol lesz a vége – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a támadásokról az M1-nek nyilatkozva.
Sok támadás történik naponta, ahol százak halnak meg, de nem NATO-bázisok ellen. A nagyobb támadásokat a nagyobb hírnév érdekében hajtják végre. Ha a tálibok megtámadják a legnagyobb afganisztáni amerikai bázist, az fő hír, így eljutnak a világ híradásaiban, és ez az ő céljuk – magyarázta Nógrádi György. A szakértő kitért rá, hogy a napokban Németországban az afganisztáni szerepvállalásról is tanácskoztak, arról, hogy van-e értelem Afganisztánban maradniuk. Nógrádi véleménye szerint nincs, mert „mindenki tudja, hogy az input és output nincs arányban” – magyarázta.

Trump kezében?

„A megoldás tetszik, vagy nem tetszik az amerikai vezetéstől, Donald Trumptól fog jönni”– közölte Nógrádi, aki emlékeztetett: a frissen megválasztott amerikai elnöknek január 20-ig van ideje kialakítani csapatát, és addig van ideje eldönteni azt, hogy melyek az amerikai katonai, biztonsági prioritások. A szakértő kiemelte, hogy számottevő változást vár az Egyesült Államoktól és megerősítette, hogy az USA nélkül semmilyen koalíciót nem lehet létrehozni.

Határellenőrzés

Nógrádi György arról is beszélt az M1-en, hogy csak a gazdag nyugati európai államokban vezetik be újra a határellenőrzést, mert “elegük van abból”, hogy a migránsok oda mennek. A szakértő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában ehhez hozzáfűzte, bár Németországban 10 éven belül hatmillió ember esik ki a munkaerő-piacról és őket pótolni kell, de “nem ezekkel a migránsokkal”. Megjegyezte azt is, hogy a Baltikumba irányított bevándorlók vissza akarnak menni Németországba, mert ott a napi ellátás a többszöröse annak, mint amit a balti országokban kapnak.