Koncerttel tiszteleg Csorba Győző előtt a Pannon Filharmonikusok

A költő születésének századik évfordulója alkalmából emlékkoncertet tart a zenekar november 23-án a pécsi Kodály Központban - közölte az együttes az MTI-vel.

Az esten – Vass András karmester vezényletével – a Kossuth-díjas pécsi alkotó által kedvelt zeneművek, valamint a tiszteletére komponált kórusművek csendülnek fel – olvasható a PFZ közleményében.
Bartók Béla és Liszt Ferenc művei mellett Balatoni Sándor, Weber Kristóf, Szabó Szabolcs és Schóber Tamás szerzeményeit hallhatja a közönség.

Csorba Győző szobra Pécsett a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont előtt, amelyet a Kossuth-díjas író, költő, műfordító születésének 95. évfordulóján avattak fel. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A Pannon Filharmonikusok két szólistája – Papp Dániel és Gárdai Viktória – mellett Sóti Erika és Horváth István énekművészek lépnek színpadra. A kórusművek közreműködői a Pannon Gyermekkar, a Bartók Béla Férfikar, a Mecsek Kórus és a Pécsi Leőwey Klára Női Kar.

Az est résztvevői Csorba Győző verseiből is ízelítőt kapnak, amelyet a költő emlékére rendezett szavalóverseny győztesei – László Rebeka és Martos Hanga – adnak elő. A Kodály Központ aulájában könyvcsere és kiállítás is várja a közönséget a koncert előtt és annak szünetében, ahol egyebek mellett a Csorba Győző dolgozószobájának egykori berendezéseit is bemutatják.

Az írásos összefoglaló kitért arra is, hogy idéntől nemcsak könyvtár, hanem Pécs egyik utcája is Csorba Győző nevét viseli. A nemrég átkeresztelt utca lakóit tiszteletjeggyel invitálta meg a zenekar.

Könyvtárt is vezetett a költő

Csorba Győző 1916-ban született a baranyai megyeszékhelyen, 1939-ben a pécsi egyetemen szerzett államtudományi oklevelet, ezt követően két évig a város közigazgatási tisztviselője, 1944-1952 között a Pécsi Városi Könyvtár vezetője, majd 1976-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig a Baranya Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese volt.

Irodalmi munkásságában nagy szerepet játszott 1947-1948 közötti itáliai ösztöndíja, amelyet követően országos hírnévre tett szert, a kritikusok nemzedékének legjobb költői között tartják számon. Csorba Győző szerkesztője volt a Sorsunk, a Dunántúl, valamint a Jelenkor című irodalmi folyóiratoknak.

Emellett műfordítóként is tevékenykedett, középkori és modern lírát fordított, egyebek mellett Dante, Goethe és Brecht kiemelkedő tolmácsolója volt, valamint jelentős érdemeket szerzett Janus Pannonius nagyságának elismertetésében.

Pályája során számos elismerésben részesült, a Kossuth-díj mellett két József Attila-díjat, valamint Baumgarten- és Áprily-díjat, továbbá Janus Pannonius Művészeti Érmet is kapott.