Élethosszig egészségesen

A DNS-javítás eddig ismeretlen lehetőségeihez jutottak közelebb az ELTE kutatói. A most elért eredményeket a rákgyógyításban és az öregedés lassításban is hasznosítani lehet.

Az öregedés és a daganatok kialakulása mind-mind a DNS-hibák felszaporodására vezethető vissza; ezek megismerése sokat segíthet az orvostudományban.

Az ELTE kutatói két további egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia tudósainak közreműködésével jelentős eredményeket értek el ezen a területen.

Munkájukról az M1 Minden Tudás műsora is beszámolt.

A magyar kutatócsoport az uracil DNS hibajavítással foglalkozik, ezt a biokémiai folyamatot bioinformatikailag és biokémiailag egyaránt vizsgálják.

A DNS szintézise során az uracil be tud épülni a kettős spirálba, viszont ha beépül, akkor hibát okoz.

A hibajavító mechanizmusok ezért kivágják. Ha túl sok uracil van, az száltörésekhez vezethet, illetve a mutációk száma növekedhet.

Az ELTE kutatói elsősorban a dUTPase enzimet vizsgálták, ennek a feladata, hogy az uracil tartalmú építőkövet eltüntesse.

A szakemberek baktériumokkal dolgoztak, mivel régóta ismert, hogy vannak olyan alapvető biokémiai megoldások az életben, amik a baktériumoknál is szinte teljesen ugyanúgy működnek, mint az embernél.

Ehhez laborkísérletek helyett baktérium genomokat tartalmazó adatbázisokat vizsgáltak át. Öt éve még 500 genom volt csak ismeretes, most már csaknem 3 ezer.

DNS

Egy genom az adatbázisban egyenként néhány fájl, ami betűk sorozatát tartalmazza.

Az elemzés során meglepő felfedezést tettek a magyar szakemberek: a vizsgált baktériumok 20 százalékában nincs jelen az úgynevezett dUTPase enzim.

Eddig a kutatók nem is feltételezték, hogy enélkül képesek életben maradni. Vagyis létezik egy mechanizmus, amit a baktérium hoz létre.

Az új eredmények azt mutatják, hogy több, eddig még feltáratlan mechanizmus lehet a baktériumokban a DNS hibáinak javítására.

Vagyis egyes baktériumoktól eltanulhatunk új, eddig még ismeretlen DNS-javító módszereket, amelyeket eddig nem tartottunk elképzelhetőnek.