Orbán: határozott béremelésre van szükség

A bérek határozott emelését és ezzel együtt a magyar gazdaság átfogó versenyképességi átalakítását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján.

Kifejtette: lezárult Magyarországon az a gazdaságfejlődési korszak, amelyben a versenyképesség elsősorban az olcsó munkaerőből fakadt. Az országnak és egész Közép-Európának szembe kell néznie a “bérnyomás” jelenségével, azzal, hogy a politikai valóság és a gazdaság fejlődése magasabb béreket követel.

A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek fizetni. Ebből az is következik – magyarázta -, hogy a költségvetés az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást vonhat ki a gazdaságból.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Roszen Plevneliev bolgár köztársasági elnök, Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank for Reconstruction and Development - EBRD) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke (b-j) az EBRD konferenciáján a Pesti Vigadóban

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Roszen Plevneliev bolgár köztársasági elnök, Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank for Reconstruction and Development – EBRD) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke (b-j) az EBRD konferenciáján a Pesti Vigadóban

Így tovább kell egyszerűsíteni a társaságiadó-rendszert, a 19 százalékos kulcsot csökkenteni kell a következő években; ugyanígy a személyi jövedelemadót is tovább kell mérsékelni, és a munkáltatói járulék csökkentése sem kerülhető el – sorolta a feladatokat a miniszterelnök. Ezek között említette azt is, hogy támogatni kell a vállalati szektor kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásainak emelését. Emellett az állami bürokrácia csökkentésére, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó, munkán keresztül adott kedvezmények fejlesztésére, versenyképesebb munkaerőre és megfelelően versengő bankrendszerre, valamint versenyképes pénzügyi közvetítőrendszerre van szükség – mondta Orbán Viktor.

A magyar bankrendszerről szólva úgy fogalmazott, hogy “jó állapotban van, a korábbi évek nagyon nehéz, hosszú árnyéka eltűnőfélben van”, a szektor jövedelmet termel, de a hatékonyság és az új technológiák alkalmazása területén még mindig le van maradva a világ élvonalától.

Arról is beszélt, egyetért az EBRD elnökével abban, hogy a tőzsdék fejlesztése nélkül nehéz lesz versenyképes gazdaságokat létrehozni a régióban.

Az elmúlt hat év gazdaságpolitikájáról szólva a miniszterelnök kifejtette: kormánya egy olyan gazdaságpolitikai mixet kezdett alkalmazni, amely a növekedést, a költségvetési fegyelmet, a foglalkoztatottság növelését és az adósságcsökkentést egyidejűleg akarta végrehajtani. A tankönyvek szerint ez nem lehetséges, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy – szakítva régi beidegződésekkel – ez igenis sikerülhet egyszerre – jelentette ki.

2016. november 4-ét jelképes gazdaságtörténeti napnak nevezte, mivel a Moody’s aznapi felminősítő döntésével “most már az elemzők teljes köre elismeri, hogy a 2010-ben megkezdett gazdaságpolitika sikeresen stabilizálta a gazdaságunkat, és így Magyarország a siker reményével vesz részt a nemzetgazdaságok globális versenyében”.

Visszautasította egyúttal, hogy a magyar gazdaság elmúlt hat évét populizmusnak minősítsék. Szerinte ugyanis nem nevezhető populistának egy olyan politika, amely hat év alatt az 1,8 millió adófizető számát 4,4 millióra növeli, az államadósságot 85-ről 75 százalékra, a 7 százalék fölötti költségvetési hiányt pedig 3 százalék alá csökkenti.

A kormányfő összegzése szerint a magyar gazdaságpolitikai mix nem tartozik az európai uniós közgazdasági gondolkodás főáramához, a kormány pozíciója sokkal inkább “reformellenzéki” az EU-ban, de szeretné, ha a működőképes magyar modellnek, a munkaalapú gazdaságnak – amely nem ideológia, “csak egy lehetséges út” – minél több eleme visszaköszönne a brüsszeli politikában is.

Orbán: visszatérhetünk az igazi demokráciához

A nyugati civilizáció visszatérhet “az igazi demokráciához”, a politikai korrektségtől megszabadult beszédhez – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a republikánus Donald Trump győzelmét hozó amerikai elnökválasztást.

A kormányfő az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) budapesti konferenciáját megnyitó beszédében úgy fogalmazott: annak a történelmi eseménynek a második napján vagyunk, amikor “a nyugati civilizáció, úgy tűnik, sikeresen kiszabadítja magát egy ideológia fogságából”.

Szavai szerint “visszatérhetünk az igazi demokráciához, visszatérhetünk a politikai korrektség megbénító kényszerétől megszabadult egyenes, őszinte beszédhez”.

“Nagy napokat és nagy időket élünk” – értékelt Orbán Viktor, jelezve, hogy a Brexitet is ennek összefüggésében nézi. “A Brexit egyáltalán nem egy tragédia, nem egy vereség, hanem egy kísérlet egy nagy nép részéről arra, hogy másképpen tegye magát sikeressé” – mondta.

EBRD-elnök: hibás lépésekhez vezethet az integráció-ellenes retorika 

A kelet-közép-európai országok hatalmas utat tettek meg az elmúlt 25 évben, és ez jelentős potenciált jelent a jövőben, az integráció-ellenes retorika azonban hibás lépésekhez vezethet a felzárkózóban lévő gazdaságokban – hangsúlyozta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke a bank által rendezett konferencián csütörtökön, Budapesten.

Suma Chakrabarti a tétlen szemlélés helyett válaszokat sürgetett a globalizáció kihívásaira, a kelet-közép-európai országokra váró feladatok között megemlítve az aktív korú lakosság számának csökkenését, az innovációs lemaradást a Nyugattal szemben és az energiaforrások alacsony hatékonyságú felhasználását.

Elmondta, a régió különböző adottsággal rendelkező országai más-más válaszokat adhatnak a kihívásokra, azonban nagy szükség van továbbra is a tőkebefektetések vonzására és a növekedés eredményeinek társadalmilag igazságos elosztására.

Kapcsolódó tartalom