Hétvégén már hóembert építünk

 

Szombat vasárnap -5 fok is lehet. Ennél hidegebb egyelőre nem lesz, de hó a síkvidéken is is megmaradhat. Aztán szerdán jön a következő adag.

Csütörtökön éjszaka nyugat felől fátyolfelhők érkeznek, a Dunántúlon reggelre meg is vastagszik a felhőzet, és ott helyenként eső, az Alpokalján, a Kőszegi-hegységben néhol havas eső, hó is lehet. A Duna mentén, az Alföldön és az Északi-középhegység térségében reggelre néhol sűrű köd képződhet. Napközben erősen felhős idő várható, a Dunántúlon, majd egyre inkább az északi országrészben számíthatunk elszórtan kisebb esőre, főként a magasabban fekvő területeken – Dunántúli-középhegység, Dunakanyar, Északi-középhegység – havas esőre, hóra. A déli szél néhol északnyugaton megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire +2 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.

Pénteken kezdetben közepesen felhős lesz az ég, majd nyugat, délnyugat felől beborul az ég. Eleinte főként északkeleten néhol kisebb eső, az Északi-középhegység térségében havas eső, hó, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé elered az eső.A néhol élénk délnyugati szél estefelé a Dunántúlon északira, északkeletire fordul, és helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.

Szombaton kezdetben borult lesz az ég, és több helyen várható eső, záporeső, a Dunántúlon havas eső, hó is lehet, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és egyre inkább csak délkeleten valószínű csapadék. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Vasárnap változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Hétfőn nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól nyugaton, délnyugaton néhol eső, havas eső, a Bakonyban hó is lehet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, csak kevés helyen süt ki a nap. Estig csapadék nem valószínű, majd főként északnyugaton eső, esetleg havas eső is lehet. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.