Fidesz: a szocialisták 600 milliárdot vettek el az egészségügytől

 

A Fidesz-frakció szerint a szocialisták épp az ellenkezőjét csinálták az egészségügyben, mint amiről most beszélnek - így reagált a nagyobbik kormánypárti frakció Szakács László MSZP-s frakcióvezető-helyettes szerdai sajtótájékoztatójára.

Az MSZP politikusa arról beszélt: azonnal meg kell emelni a fekvőbeteg-ellátás alapdíját és rendezni kell a kórházak jelenleg 90 milliárd forintos adósságát, emellett növelni kell az egészségügyre évente fordított forrásokat.

A Fidesz-frakció közleményében ugyanakkor azt írta: a szocialisták hatszázmilliárdot vettek el az egészségügytől, 125 milliárdos adósságba hajszolták és hagyták leépülni a kórházakat, és utcára tettek több ezer egészségügyi dolgozót.

A közlemény szerint a polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, csökkenti a kórházak adósságát, 500 milliárdos fejlesztést, valamint béremeléseket indított az egészségügyben.

Hangsúlyozzák: 2017-ben 325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint a szocialisták által utoljára benyújtott költségvetésben és folytatódik az egészségügyi dolgozók béremelése, így az ápolók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal nő.