Év végéig ki kell adni az idei szabadságot

 

A szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni – hívja fel a figyelmet a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég.

“Immár harmadik éve csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át a következő évre, ami kortól függően 1-10 nap lehet, egy fiatal munkavállaló esetén tehát nem több, mint néhány nap” – idézi a tájékoztatás Selmeczi Rékát, a Trenkwalder jogi és munkaügyi szolgáltatások üzletágának vezetőjét.

Ez az átviteli lehetőség sem automatikus azonban a szakember szerint, mivel a feleknek (a munkáltatónak és a munkavállalónak) naptári évenként külön meg kell állapodniuk róla. Különösen a kisebb cégek esetében tapasztalják az elmaradást a szabadságok időarányos kiadásában, és éppen ez az a vállalati kör, amelyben a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb is megoldani a szabadságolások miatt szükségessé váló helyettesítéseket - áll a közleményben.